Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

20 Megérkeztek az utasok Phlips uram házához. Nyájas arcot derített ez feleségére és a kis árvákra; a mély kocsis ülésből előkerült a sok ajándék asszonynak, gyereknek. * Insulanus hamar megbarátkozott a jó Phlips nénivel. Ott is maradt nála a wittenbergai évek alatt. Fizetett teljes ellátásért havi két tallért. Nagy pénz! De bőséges kosztja volt érte. Csak ne főznének vajjal azok a fránya németek. Korai vacsora után sietett Márton a Heine-féle vendéglőbe. Itt volt a magyar diákok találkozó helye, Stammkneipéje is. A kövér kocsmáros, a jó Heine bácsi künnállt az ajtóban s messziről nyájasan üdvözölte Insulanust: „Azt a fűzfán fütyülő rézangyalodat!" Elhitették vele a jókedvű magyar fiúk, hogy ez a magyar „Adjon Isten!" s azóta így üdvözöl minden magyart. A bőbeszédű öregtől nem tudott Insulanus egyhamar szabadulni. De mi előre siethetünk. A magyar diákok külön termében valami negyvenen ültek a patkóalakú asztal körül. Az elnöki széket Dévai Biró Mátyás foglalta el, „a vén Luther". így emlegetik társai, ha nem hallja. Most még az összejövetel hivatalos része folyik. Azután majd a kedélyes rész igazán „folyik", mert a sörivást is megtanulták a magyar fiúk a németektől. Egy Schreiner nevű derék soproni fiú éppen most indítványozta: tegyék kötelezővé „a magyar diáknemzet" tagjaira a magyar ruha viselését. Ez az indítvány voltaképen Lutber lelkéből fakadt. Mai félévmegnyitó előadásában elmondta, hogy a reformáció egyúttal a német nemzet szabadságharca is az olasz pápa zsarnoksága ellen. Aki nem hű fia a nemzetének, az nem lehet hű fia az evangélikus egyháznak sem.