R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)
62 bucsujárást rendeztek és senki sem távozott segély, meghallgatás nélkül. Apró pénzt ritkán tett zsebre. íróasztalán volt két fatányér egy a réz, egy a nikkel pénz részére ; rendesen abba gyűjtötte össze váltópénzét a koldusok számára és abból adtak az inasok minden koldusnak külön felhatalmazás nélkül, belátásuk szerint. Voltak azonban rendes kéregetői, a kiknek véletlenül megismerte szomorú sorsát és ezeknek nagyobb összeg járt. így voltak «forintos és koronás» koldusok. Egyiknek, a kinek sorsa jobban meghatotta, kastélyától nem messzi kunyhót is építtetett és időnként meghatározott nagyobb összeget adott. A «sánta koldus» még másünnen is szorgalmasan gyűjtögette a krajczárokat és oly takarékosan bánt velük, hogy nem sokára felcsapott tőkepénzesnek. Tőkéjét a faluban és környékén kiadogatta jó kamatra. A bárónak besúgták ezt, de ő azért ezután is megadta az ígért summát, valahányszor koldusa jelentkezett. Es a sánta koldus nem xs volt háládatlan; halála után kunyhójában végrendeletet találtak, a melyben örökösévé a jó bárót tette, a ki aztán a hálás ragaszkodástól meghatottan adta az elég tekintélyes summát a szegény-alapra. Természetes, hogy az, a ki ismeretlen szegény nyomorultakhoz is oly jó tudott lenni, kedves, szeretetreméltó volt ismerősei, barátai iránt. Ez utóbbiak megválasztásában nem volt a