R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

5

2 nyed megszerzésében nagy segítségére volt kitűnő nyelvérzéke. A nyelvészet iránt különben is érdeklődött, bár annak túlkapásait, különösen azt a valamit, a mi ma hangpengetés néven ismeretes, nem jó szemmel nézte. Sokszor mondogatta, hogy a nyelvészet szubjektív tudomány; a hangtörvényekkel mindenki izlése, czéljai szerint játszhatik, mert a magánhangzók semmit, a mássalhangzók meg édes keveset számítanak. Beszélgetés közben malitiosusan tudta idézni a példákat, hogy ugyanazon szót hány nyelvből származtatják a különböző irány képviselői ugyanazon módszerrel! Nagy kedvvel foglalkozott azonban a nyelvtörténettel és szerencsés is volt e téren. Tehetsége és nagy gyakorlata volt a leghomályosabb avult szavak származásának és jelentésének megállapítására. Természetes, hogy tehetség és gyakorlat mindkettő — sokszor cserbenhagyta. És, természetes, cserbenhagyták szótáraink is. Ilyenkor aztán felirta az illető szót egy papírszeletre és kitette íróasztalára, hogy mindig szeme előtt legyen, mindig emlékezte-se. Sokszor megtörtént, hogy egy szerencsés ötlet, vagy világosabb vonatkozású adat eredményre, megfejtésre vezette, a mit aztán nagy örömmel irt be szótárába. Minden ilyen szót egy elveszett, de megtalált kincsnek tartott és nagy örömmel töltötte el, ha látta, hogy íróink 'a