Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, az ország papja Szarvason (Budapest, 1940)

Ifjúkora

7 magánál. Önéletrajzában említi, hogy Tessedik Márknak nagyapját, két testvérével együtt, szorgalmukért II. Mátyás király aranyéremmel tüntette ki. A királyi kitüntetéssel jutalmazott szorgalom tehát ott szerepelt a Tessedik-családban már kétszáz esztendővel Tessedik Sámuel előtt is. Nagyapja, Tessedik György hentesmester pedig protestáns hite miatt üldöztetve, menekülni volt kénytelen, s kemény megpróbáltatások között kemény emberré edződött. Édesapjáról, id. Tessedik Sámuelről, ki 1749-ben mint békéscsabai lelkész halt meg, határozott bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy az átlagemberek szintjéből magasan kiemelkedő, nagy képzettségű férfiú volt, ki mint író is dolgozott, s néhány teológiai tárgyú munkát írt. De ami különösen meg fogja ragadni figyelmünket, az az erélynek és a kérlelhetetlen szigornak szinte túltengő, egész jellemét meghatározó megjelenése. A vallástalanoktól megtagadta a tisztességes temetést, s az útszélen kapartatta el őket. A paráznákat elzáratta, majd a nép előtt nyilvános vezeklésre kényszerítette. Akik az ő megítélése szerint nem éltek feddhetetlen életet, azok nem lehettek keresztszülők. Ilyen és ezekhez hasonló néhány adat birtokában csak határozatlan sejtetésekkel tudunk rámutatni arra, hogy milyen vér folydogált Tessedik Sámuel ereiben. Hősünk memoár-írói hajlandósága jóvoltából azonban annál több, az élet során szerzett iránytszábó mozzanatnak vagyunk birtokában. Tessedik Sámuel gyermekkori családi körülményei