Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - A pozsonyi új diakonissza anyaháznak felavatási ünnepélye

75 működéséért gyakorta imádkozott. Csak természetes megnyilatkozása volt a pozsonyi diakonissza-intézet mélységes hálájának, mikor az iij hajlék felavató-ünnepélyére meghívta és Isten igéjének hirdetésére megkérte. Szívesen jött és lelkesen hirdette. Ján. 16, 22 alapján a keresztyén ember öröméről beszélt, rámutatván annak alapjára („ismét meglátlak majd titeket"), természetére („örülni fog a ti szivetek") és maradandó értékére („senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket"). Jubilate vasárnapján szólott hozzánk és mi, akik hallottuk, valóban jubiláltunk. Az egész beszéd a lelki embernek bizonyságot tevő és bizonyságtevésre buzdító tette volt. Látja azokat a veszélyeket, melyek különösen Luther egyházát fenyegetik, de nem pesszimista, hanem megingathatatlan optimista, mert örömének alapja a visszatérő Krisztus, aki minket majd meglát és kit látni fogunk mi is. Addig azonban rendithetetlenül hiszszük, hogy látni fogjuk. De Krisztus most is látja küzdő egyházát és őt is látja mindenki, kinek lelkében lakást vett. Gyönyörűen ecsetelte beszéde második részében annak az örömnek természetét, melyet minden diakonissza hirdet. Átszellemül a diakonissza arca, mert szeméből a Krisztus meglátásából sarjadó öröm sugárzik, mely megszenteli minden szavát és minden tettét. És ez az öröm maradandó. Senki el nem veheti tőlünk. Beszéde ezen utolsó részében Luther szelleme szólott hozzánk megrázóan és meggyőzően. A keresztyén ember üdvbizonyosságának sziklaszilárd alapja az a tudat, hogy örömét nem veheti el tőle senki sem. De mégis van egy hatalom, mely megfoszthat tőle és ez a mi saját bűnös, ferde akaratunk. Ezért légy résen, amikor bűnös akaratod meg akar fosztani örömedtől, melynek alapja a meglátott Krisztus, melynek természete szent és értéke örök! A beszédet különben egész terjedelmében az „Evangelische Glocken" legközelebb hozni fogja külön melléklet gyanánt. Felhívjuk reá mindazok figyelmét, kik egyházukat igazán szeretik. Urunknak ez a nagy, de alázatos tanítványa csendes munkát is végzett pozsonyi tartózkodása alkalmával. Csak egy napot töltött körünkben, de ezen az egy napon is híven teljesítette az apostol szavát: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak. Már kora reggel a diakonisszák és a maga lelkét az Élet kenyerével táplálta, áldásért és jó kimenetelért imádkozott. Imádkozva indult az Isten házába és imádkozva köszöntötte. Elutazása előtt megint szólott a diakoniszszákhoz, mint atya szól lányaihoz, mint mester tanítványaihoz. És szólott püspökeinkhez, kik hála- és búcsúszóra keresték fel szobájában. A felelősség egész súlya nehezedett lelkére, mikor maga előtt látta egyházunk vezető pásztorait. Latinul és görögül szólott, mert püspökeink is latinul meg görögül üdvözölték. Kérte őket, foglalják őt és egyházát imádságaikba, megígérte, hogy