Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - A pozsonyi új diakonissza anyaháznak felavatási ünnepélye

76 értiik és egyházukért imádkozni fog. És végül búcsút mondott a gyülekezet vezető embereinek; mindenki, akivel kezet szorított, érezte, hű és igaz testvér fogott kezet vele. Aztán útnak indult. Az új hajlék fényben úszott. Honnan e fény? A távozó testvér lényéből a megdicsőült Krisztus ragyogása sugárzott. Áldott legyen az Úr neve és áldott azé, aki az ő nevében jött és távozott! A tótnyelvű istentiszteleten az oltári szolgálatot Okályi Adolf pozsonyi lelkész végezte. Az Igét dr. Szeberényi Lajos Zsigmond békéscsabai lelkész hirdette, kit sok benső kapocs fűz a pozsonyi gyülekezethez. Ján. 13., 34., 35. alapján a gyülekezet azon magasztos munkájáról emlékezett, mely a Krisztus szeretetével meg akarja hódítani a világot. Ennek a munkának forrása a tiszta evangélium, mely Pozsonyban már a reformáció idején hangzott és mely a szeretetlenség gyászos évszázadai után ma is élő kincse a gyülekezetnek. Szép gyümölcse az új diakonisszahajlék, melyből irgalmas szeretet árad egyetemes egyházunkra is. Ez az egész magyarhoni evangélikus egyházra kiható nagy jelentősége arra késztessen minket, hogy mi mindnyájan a diakonissza-ügy szolgálatába szegődjünk. Erre a szolgálatra csak a megfeszített szeretet avathat. Ilyen meleg, Krisztus kegyelméből táplálkozó szívvel köszöntötte és buzdította a gyülekezet tótnyelvü híveit, kik az egész gyülekezettel egyetemben hálás köszönetet mondanak ezért az ünnepi ajándékért. Az Úr támasszon sok ilyen barátot és testvért egyházunk minden gyülekezetében. És végül hadd szóljunk még arról a férfiúról, akinek neve összeforrott diakonissza-intézményünk keletkezésével és fejlődésével. De ne szóljunk róla, inkább jegyezzük fel, mit mondott ő, amikor ott állott ősz püspöke oldalán a magas terraszon és hitének gyümölcsében gyönyörködött. Lic. Sehmidl Károly Jenő ott az ünneplő sokaság előtt az emelkedett ünnepi hangulat boldogító hatása alatt arról szólott, aki legközelebb volt hozzá, a benne élő Üdvözítőjéről. Mi szeressük őt, mert ő előbb szeretett minket (1. Ján. 4. 19.). Isten szeretete testet öltött Fiában és ez az egyetlen Fia, akiben gyönyörködött, „megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van és az ő sebével gyógyulánk meg". Erről a Fiúról beszélt, aki meggyógyította őt is vérző sebeivel. Gyógyulása után Krisztus szerelme szorongatta. És gyógyító orvosát addig szerette, amig csak hajlékot nem emelhetett neki — hálából, megváltó szeretetéért. Két évtizeden át szerette, szerette csendben, bízó munkás hittel, szerette a „belmisszió" jelszava nélkül, hogy a belmisszió terén alkothasson. Tanuljuk meg példaadásából, hogy minden belmissziói alkotásnak titka: Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket. Neki pedig hálás és »z Úr