Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - Lolischainál látogatás. Wolf József

69 kebelén kenyere, hátán van a háza. Mint Lolischáj mondja; egyszer csak hiányzik négy gyermek. Elment a szülőkkel, hova, merre, ki tudná megmondani? Messze, messze talán éppen Nagymagyarországba ! Esztendők telnek el, míg ismét visszaérkeznek. Sokszor egy-két gyerek nem jön vissza a szülőkkel. Hol maradt? Valamelyik idegen ország temetőjében, vagy az országútján egy frissen hantolt sír alatt? Az elmaradtak helyett jönnek újak idegen nevűek, mint Sándor, János, Pista. Ezek valahol Magyarországon születtek — de csak a nevük, a keresztnevük magyar, ők maguk már németek, mint a kiejtésük mutatja, igazi poroszok! Azért oly nehéz a Lolischáj munkája, mert jóformán minden hónapra esik új közönség, akiket meg kell szelídítenie. És a régiekkel is mennyi munkája lehet! Amit ő épit, azt lerontják odahaza a szülők. Otthon a kis cigánypurdét másra tanítják, lopásra, koldulásra, jövendőmondásra stb. s Lolischájnak mindennap élőiről kell kezdeni a munkáját. Vájjon mit ér el ezzel az önfeláldozó munkásságával? Egyet biztosan elért, azt, amit mi magunk is tapasztaltunk, hogy a gyermekek nem koldulnak többé. Aki ismeri a vándorcigánygyerekek természetét, az tudja, hogy milyen óriási eredmény ez! Megilletődve szemléltük azt a nagy munkát, amit Lolischáj végez. Amint a kis cigánygyerekek ajkán egymásután csendültek fel a mi szép evangélikus énekeink — én már nemcsak az énekekben gyönyörködtem s nemcsak az eredményt csodáltain, de csodáltam azt a buzgalmat és kitartást, amire egy fiatal leány képes. Itt van háromnegyedórányira a ragyogó szép világváros és íme akad valaki, aki nem törődve annak fényével, művészetével, gazdagságával, mindennap otthagyja csak azért, hogy eljöjjön ide felvenni a leglenézettebb páriák, a kóbor cigányok gyermekeinek gondját. Mert Lolischáj mindennap eljön az ő kis gyermekei közé. Minden délután két órakor kinyitja a cigányszoba ajtaját télen és nyáron és ott tölti az egész délutánt esti 8 óráig. Mindennap felveszi azt a nagy fáradtságot, hogy mint egykor a galileai asszonyok az ő gyermekeiket, ő is odavezesse a cigányok kis gyermekeit a názárethi Jézushoz. Igazán lehetetlen megilletődés nélkül gondolni erre az önfeláldozó munkára! Milyen más szellem az, amelynek hatása alatt ő erre a nagy munkára képes, mint az, amit mi itt nálunk lépten-nyomon tapasztalunk. Nálunk még a komoly szülők ajkáról is annyiszor halljuk, hogy a leány, amíg fiatal, szórakozzék, élvezze a világot. A fiatalság arra van teremtve, hogy az életnek csak örömeit vegye észre, úgyis eljön majd az idő, amikor az élet hozzá is komolyan beszél. íme itt van egy fiatal leány, aki nem törődik azzal, hogy arcáról a fiatalság pírját letöröli az a gond, amellyel mások gyermekeinek ügyét felveszi. Nem gondol arra, hogy ebbe