Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

III. Irodalom. - Handbuch von Flugblättern und Flugschriften - Az első keresztyén kínai napilap

43 egy hit". Mindannyiuknak erős kincsük a Krisztus keresztjéről való tudomány. Mindnyájan elszakíthatatlanul állnak a biblia, mint hitüknek egyedüli zsinórmértéke mellett. Az a számtalan német gyülekezet, mely Észak-Amerikának a két óceán között elterülő óriási távolságában letelepedett s egykor Dél-Oroszországtól és Szibériától kezdve egészen Elszászig lakott, most is erősen kitart a fenséges német chorál mellett, melyhez hasonlót egyetlen más protestáns nép sem tud felmutatni. Mindenesetre kár, hogy e belső egységhez nem járul hozzá a külső egység is. Pedig ez igazán nem is lenne olyan nehéz, ha mindenki egyformán akarná és akkor ez az egységes német protestáns egyház egy szellemi nagyhatalmat képezne az Egyesült-Államokban. De a kis államokban való külön élet a németségnek egyházi téren is annyira a vérében van, hogy egy ilyen egyesítést aligha lehet remélni. Összehasonlítva az itt ismertetett viszonyokat az európaival, melyet annyiszor kifogásolnak, bátran kérdezhetjük, hogy ezek a lesajnált európai viszonyok, a meglévő hiányok dacára is, nem érdemlik-e meg, hogy jobban megbecsüljük? „Sonnenhof." Ez a magyarra lefordíthatatlan név az ausztrita evangélikus egyház belmissziói munkájának egyik gyönyörű gyümölcsét jelenti. A „

Sonnenhof" a börtönböl kikerült emberek, a társadalomból kitaszítottak menhelye, otthona; becsületes munkát és megélhetési közvetítő belmissziói intézmény, Bodelschwingh németországi intézmények mintájára. Azok a szegény, szerencsétlen emberek, kik a földi igazságszolgáltatás által kirótt büntetést elviselték és új élet reményével lépnek ki a fegyházakból, akik azt hiszik, hogy megvezekeltek bűneikért és most ismét becsületes emberek lehetnek, a legtöbbször csalódnak. Bizalmatlanul fogadják őket, nem adnak nekik munkát, nem akarják nekik elhinni, hogy megjavultak és nem nyújtanak nekik semmi segítséget arra, hogy a javulás útján megmaradjanak. Pedig amint a lábadozó beteget talán még nagyobb gyöngédség és figyelem veszi körül, mint a betegség súlyosabb perceiben, éppen úgy kellene ezeket az erkölcsi lábbadozókat is segíteni, nehogy visszaessenek a betegségbe, amikor aztán oly nehéz és ritka a teljes felgyógyulás. És a mi keresztyén társadalmunk mégis igy tesz, ez tagadhatatlan, de egyúttal szégyenletes is. P, Waitkat, Stájerban (Felső-Ausztriában) evangélikus lelkész alapította ezt az intézményt, mely minden keresztyén ember érdeklődését és támogatását megérdemli. Mert — sajnos — olyanok is vannak, akik hol finoman, hol gorombán dolgoznak az ellen, azt tartván, hogy az evangélikusoknak Ausztriában igazán más feladatuk is volna és sok más intézetet fenn kellene tartani. De Jézus szeretete mégis