Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)
II. Különféle tudnivalók - A magányos nők védelme
44 megszólalt az evangélikus lelkészben s ezzel megelőzte ott a gazdag róm. kath. egyházat, egy ily intézmény felállításával. Az evangélikus egyház örvendetes mértékben szaporodik Ausztria tartományaiban. 1912-ben 4700 áttérés történt a mi egyházunk javára s az utolsó tíz évben a protestantizmus Csehországban 22°/ 0. AlsóAusztriában 41°/o> Krajnában 55°/ 0, Stájerországban 70°/ 0> Tirolban 86°/ 0 és Salzburgban 100°/ o-kal növekedett meg. Ha e növekedés eredményeképen még megemlítjük azt, hogy az ausztriai evangélikus egyház 1912-ben megalapította belmisszió központi szervezetét, a legszebb reményekkel nézhetünk az ausztriai evangélikus egyházi élet jövője elé. A magányos nők védelme. A mai társadalmi élet hátrányait és veszedelmeit kétszeresen érzik azok a nők, kik a létfenntartás nehéz gondjai között segítők nélkül, család nélkül egyedül állanak. A megélhetés nehézségei mellett a legtöbbször küzdeniök kell azokkal, kik védtelen helyzetüket szeretnék kihasználni s nekik vagy anyagi, vagy erkölcsi kárt okozni igyekeznek. Az ilyen egyedül álló nőket sokan szabad zsákmánynak tekintik és lelkiismeretlenül viselkednek velük szemben. De ennek oka legtöbbször az ilyen nőket körülvevő környezetben rejlik, abban t. i., hogy nem tudnak és nem is igen tudhatnak olyan környezetben lakást találni, mely kötelességének érezné az ö megvédelmezésüket. Ha egy ilyen nő lakást keres, leggyakrabban a legolcsóbbat választja és nincs figyelemmel a lakásadó családi viszonyaira vagy a ház és környék rossz hírére. Ha jobb anyagi helyzetben van és egy penzióban vehet lakást, bizony a lényeg alig változik. A penziók annál az egyszerű oknál fogva, hogy férfiak és nők vegyesen laknak benne s hogy mindenki a saját ízlése szerint folytatja benne életét, nem igen nevezhető szigorúan erkölcsösnek. Az elkerülhetetlen ismeretségkötés lassanként barátkozásra, majd egymás szobájának meglátogatására vezet s aligha akadna olyan penziótulajdonos, aki az ő penziójának belső életét őszintén el merné mondani. Ha most már azt látjuk, hogy az az egyedül álló nő, aki munkája közben, hivatalában és az utcán amúgy is minduntalan kísértéseknek van kitéve, még otthonában sincs biztonságban, akkor kérdezhetjük, hogy miért nem történik semmi kísérlet arra, hogy ezt a szégyenteljes helyzetet megjavítsuk ? Az állam bizony nem teszi meg, habár kötelessége volna, s így megint csak az egyház az, aki segíteni próbál. A németországi evangélikus népszövetség berlini egyesülete már szervezett is egy nőegyJetet, melynek az a célja, hogy a magányos nők számára olyan otthont létesítsen, amelyben csakis nők laknak. Azt hisszük, hogy ez a kérdés így igazán jó kezekbe került. Mert a nők érthetik meg a legjobban a mai állapotok helytelenségét és ők gondoskodhatnak a legkörültekintőbben örökös veszedelemben forgó nőtestvéreikről. Az evangélikus egyházi szellem pedig biztosítja ez égetően szükséges belmissziói intézmény helyes kiindulópontját és a megoldás sikerét. Nem kellene-e Budapesten is hasonlót tervezni, alkotni?
