Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)
I. Értekezések - A belmisszió lényege és alapfeltétele. Pröhle Henrik
28 A belmisszió lényege és alapfeltétele. Ha azt vesszük, hányszor és mily különböző helyeken hangzik el napjainkban az a szó „belmisszió" : csakugyan azt mondhatjuk, hogy egyházunk a belmisszió jegyében áll. Hiszen az egyházközségi jelentések, esperesi megnyitók, felügyelői székfoglalók alulról egész a legfelsőbb fokozatokig a belmissziót emlegetik, mint egyházunknak azt a mentőeszközét, a melytől minden függ, mint azt az orvosságot, amely minden bajt meggyógyít. Volt idő, s nem is oly rég. mikor a „cura pastoralis" foglalta el ugyanezt a helyet és töltötte be ezt a szerepet. Sőt a belmisszió eszméjének felvetése és nagyobb mértékben való hangoztatása sem új dolog egyházunkban. Ezelőtt 15 — 16 esztendővel például a dunántúli egyházkerületben már behatóan foglalkoztak ezzel a kérdéssel a lelkészi értekezletek. Javaslatokat is tettek. Munkálkodni is kezdtek, különösen az iratterjesztés terén. Előttem egy kis füzet. A címe : „Javaslat a belmisszió tárgyában". Ezt a javaslatot, mint a címlap mutatja, a vasi felső evaug. egyházmegye papi értekezletének megbízásából Stráner Vilmos akkori pinkafői lelkész terjesztette ugyanazon egyházmegye 1898 július 7-én tartott közgyűlése elé s ennek megbízásából kiegészített és bővített alakban a dunántúli evang. egyházkerület lelkészi egylete elé. A fűzet Orosházán jelent meg 1898-ban. Már e füzetben megtaláljuk a belmissziónak nemcsak rövid történetét és lényegének meghatározását, hanem azt is, hogy mit tegyünk és mit tehetünk mi a belmisszióterén. A belmisszió számos nagy feladatai köziil különösen az iratterjesztés és a diakonissza-intézmény felvirágoztatását ajánlja s hogy ez utóbbi lehetségessé váljék, azt, hogy a diakonisszahivatást megismerhessük és a diakonissza-intézet fentartására alapot gyűjtsünk. Háia Isten, azóta némi tekintetben tovább vagyunk. Az iratterjesztés munkája megindult. A diakonissza intézmény örvendetesen fejlődik, amennyiben a pozsonyi gyülekezet most már közegyházunk gyámolító szeretetét is tapasztalva, legközelebb felavathatja új diakonissza-házát. De ami ennél még örvendetesebb, a dikonisszahivatás iránt az érdeklődés terjed, bár a szükséglethez képest még mindig csekély a valóban hivatott fiatal nők száma, akik a diakonissza-házba való felvételre jelentkeznek. Tehát tényleg van belmisszió egyházunkban. Amit felhoztam, csak példa akart lenni, annak igazolására, hogy amit évekkel ezelőtt szükségként hangoztattak, arra ma mint valóságra mutathatunk rá. Lapunk kitűzött tervünk szerint ismertetni fogja az egyházunkban már meglévő belinissziói munkát. Reméljük, hogy