Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - A belmisszió lényege és alapfeltétele. Pröhle Henrik

29 az a kép, amelyet majd festhetünk, szintén előmozdítja a beimisszió ügyének fejlődését. Ezzel ugyanis nem szabad tűrnünk és megengednünk azt, hogy a mostani felbuzdulás megint csak szalmaláng legyen s a belmisszíó üres jelszóvá váljék. Mert mi a belmisszió ? Nem üres jelszó az, amivé, sajnos, sokszor teszik. Nem is olyan egyházi sportféle dolog, amelyet jókedvünkben divatszerűleg felkapuuk hogy a belmisszió neve alatt az egyház igazi lényegével és feladatával csak igen lazán vagy egyáltalában össze nem függő kedvteléseket űzzünk. Nem is egyesek különcködése, akik talán mindenáron fel akarnak tűnni. De nem is az a csodaszer, amely talán egyszerre meggyógyít minden bajt, mint ahogyan sok-sok beszédből következtetni lehetne. A belmisszió munka, és pedig komoly egyházi munka, amely arra irányul, hogy az egyház tagjait megtartsa, megerősítse, az elhidegült tagokat visszaszerezze, a lelki és testi nyomor súlya alatt sínylődőket, megmentse s így építse önmagát, mint a Krisztusban hívők közösségét. Ez lebegett Wichern előtt, akit a belmisszió atyjának szokás nevezni. Azt akarta, hogy az evangélium életereje hassa át az egyház tagjait s így kovászszerűleg terjedjen az egyház áldása minden téren s megvalósuljon az, amit népegyháznak mondhatunk, midőn népünk gondolkodásmódját, cselekvését, szokásait s mindennapi életét egyaránt megszenteli az új életet adó hit. Már ez is mutatja, hogy csak a szó új, de a lényeg, a munka igen régi, oly régi, mint maga az egyház. Hiszen az egyháznak lényegéből folyik az az öntevékenysége, hogy önmagát építse, fenntartsa, áldásaival áthassa az emberiség életét. Korunk különös jellemvonásai s azok a veszedelmek, amelyek minden oldalról alámosással és elernyedéssel fenyegetik a keresztyén világnézetet s különösen evangéliumi egyházunkat: a régi s mindig egyazon alapon nyugvó munkát kétszeres komolysággal kötik lelkünkre és szükségessé teszik, hogy a mai viszonyok között, a mai szükségleteknek megíelelőleg, a ma rendelkezésre álló eszközökkel teljes elhatározással folytassuk az egyházfenntartó s lélekmentő munkát. De, ha ez a munka csakugyan a régi, amint nem is lehet más, akkor az alapfeltétele sem lehet más, mint a régi, hogy t. i. Isten igéjét kell mindenütt és minden téren újra érvényre juttatnunk. Isten igéje az egyetlen igazi egyházépítő hatalom. Csakhogy benne kell élnünk. Azért mindenekelőtt magunknak kell teljesen áthatva lennünk tőle. Ha a lelkészek csendes dolgozószobájában megint komoly bibliai munka folyik s az, aki az igét hirdeti, az igét mindenekelőtt saját szívére alkalmazza s tapasztalta az igének lesújtó, de életadó erejét is; ha majd