Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

amikor üzletté fajult s emberek, akik sohasem gondoltak arra, hogy maguk cselekedjenek jót, pénzért, elég olcsó áron, hozzájuthattak azokhoz." Ekkor lépett fel Luther. Ennek a kornak az állapotát szellemtelenségnek mondja. Veszedelmes szellemtelenség, mert azoknak, akik jócselekedeteikkel vélték kiérdemelni a menny üdvösségét, látniok kellett volna, hogy ez biztos útja a romlásnak, mert ez az üdvösség halála és biztos útja a kétségbeesésnek. Ha az ember jó cselekedeteire akar építeni, akkor minél több jót tesz, annál szigorúbb lesz önmaga iránt, annál jobban kifejleszti önmagában a bűnbánatot. Ezen az úton, ha az ember nem egészen szellemtelen, lelke éppen a béke ellentétéhez, a nyugtalansághoz jut. Az ember csak hit által igazul meg. És ezért Isten nevében, pokolba a pápával és összes segítőtársaival, el a kolostorokkal, a bőjtölésekkel,azönvesszőzéssel,majomjátékaitokkal s mindazzal, amit a „követés" jelszava alatt árultatok. De ne feledjük, Luther nem törölte el a követést s még kevésbé az önkéntes követést, amit a hízelgés el szeretne velünk hitetni Lutherről. Ő a követést oly irányban érvényesítette, hogy az ember tanúságot téve az igazságról, anélkül, hogy azt érdemszerzőnek képzelné el, önszántából tegye ki magát a veszélynek. Nem a pápa támadta meg Luthert, hanem Luther volt az, aki megtámadta a pápát, Luther élete, bár nem végezték ki őt, mégis az igazságért feláldozott élet volt. Luther elkerülte azt a tévelyt, amely a cselekedetek jelentőségét túlozta. Nem tévesen, hanem egész helyesen mondta, hogy az ember egyedül hit által igazul meg. Ennek alapján beszélt, tanított és hitt ő. És hogy a kegyelmet nem hiába vette, arról élete tanúskodik. De az őt követő legközelebbi nemzedék már engedett ebből és nem hajolt el rettegéssel a cselekedetek túlzásától a hit felé. Luther tanítását doktrínává tette 7 97