Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

a gyülekezetben s tanítania nem szabad, de éppen az Isten előtti hallgatás az igazi kegyesség és istenesség, amiért is azt a nőtől kell megtanulnunk. Először is tanuljuk meg tőle azt, hogy olyanok legyünk, mint ő, közönyösek minden más iránt s akként aggódjunk feltétlenül bűneink felett, hogy csak egy legyen fontos és pedig feltétlenül fontos: a bűnbocsánat elnyerése. Másodszor tanuljuk meg tőle azt, amit példájával tanúsít, hogy a bűnbocsánat elnyeréséért maga semmit sem volt képes tenni. Végül azt tanulhatjuk a bűnös nőtől, hogy nekünk olyan vigaszunk van, amely felett ő még nem rendelkezhetett, mert Krisztus engesztelő halála zálog nekünk arra, hogy bűneink bocsánatot nyernek. Két újabb úrvacsorai beszéde 1851 nyarán jelent meg. (To Taler ved Alter gangen om Fredagen, Kjöbenhavn 1851.) Ε két beszédet annak a meg nem nevezett nőnek szenteli, akinek szentelte kezdettől fogva egész írói működését. Ez a nő volt első és utolsó szerelme. Az első beszéd alapigéje: „Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret." (Luk. 7. 47.) Mindennek a szeretet jegyében kell történnie. A szeretet nem érdemszerző. Nem szabad az alábbi két gondolatot elválasztani : mert sokat szeretsz, sok bocsáttatik meg néked — és mert sok bocsáttatik meg neked, sokat szeretsz. A második beszéd arról szól, hogy a szeretet sok vétket elfedez. (I. Péter 4. 8.) Ennek az emberek előtt kettős értelme van. Az, aki szeretetteljesen elfedezi felebarátja bűneit önmaga előtt, menti, vagy igyekszik mások tekintete előtt elrejteni. A szeretet elrejti az ember saját hibáit is, hogy azokat nem látja. De ha Krisztusról van szó, akkor az csak egyet jelent, hogy másnak a bűneit fedi el, nem a. magáéit, mert neki nincsenek bűnei. Megtörtént, amit a pogányság hiába keresett és ami a törvény uralma alatt céltalan törekvés lett volna. Bűneinket a testével fedi el, az igazságosság elvesztette követelményét, a bűnbánat nem marcangol töb92