Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

Művét így fejezi be: mindenkiért imádkozunk, de senki sem képes minden egyest megnevezni, mert hiszen ki tudna mindenkit felsorolni. Csak még egyet nevezünk meg. Imádkozunk azokért, akik az ige szolgái, akiknek az a munkájuk, hogy az embereket te hozzád emeljék, már amennyire ez egy embernek a módjában áll, kérünk téged, áldd meg a munkájukat úgy, hogy e munkában maguk is hozzád emelkedjenek, hogy a nagy buzgóságban, ami közben neked másokat megnyerni igyekeznek, maguk tőled el ne távolodjanak. És könyörgünk a keresztyének összességéért, hogy miközben te magadhoz vonzod őket, ne gondoljanak oly keveset magukról, mintha nekik nem adatott volna meg a lehetőség, hogy másokat te hozzád vonzanak, már amenynyire erre az ember képes. Mert egyedül te vagy az, aki magadhoz tudsz vonzani valakit, bár mindent, mindenkit fel tudsz használni arra, hogy mindeneket magadhoz vonzzál." Kierkegaard ezt a művét tartotta a legjobbnak. A keresztyénség felébresztése volt evvel a célja, bombát akart dobni evvel a keresztyének közé, hogy lássák. mily messze vannak az ideális keresztyénségtől. Magasra emeli a keresztyén ideált, hogy a hívő ember ne elégedjék meg önmagával. Maga is érezte, hogy túl éles a hangja, néha olyan sejtelmei voltak, hogy emiatt a tömeg majd ráront és eltapossa. Azt is rebesgették, hogy Mynster püspök el fog járni a szerző ellen. De éppen ebben tűnik ki Mynster püspök bölcsessége, hogy Kierkegaard személyes célzásaiért nem akart bosszút állni és egyházát nem üldözéssel akarta megvédelmezni. Egyre élesebb lett a viszony Kierkegaard és Martensen theologiai tanár között is, aki ekkor má** nagyon emelkedett hírben, dicsőségben és elismerésben. K. tulajdonképpen őt látja maga előtt, amikor müveiben a spekulációról beszél. Lelkészi körökben már ekkor sokat beszéltek róla 89