Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

„A második részben ezt az igét tárgyalja: „Boldog az, aki énrajtam nem botránkozik meg." Az új testámentom egyes helyeit idézve kimutatja Kierkegaard, hogy mi volt az, amin az egyidejűek, a kortársak megbotránkoztak Krisztusnál. Ezekből az idézetekből kitűnik, hogy a megbotránkozásnak mindég az az ismérve, ha az ész az ellen lázad fel, hogy az ember és Isten egyszerre jelen legyen Krisztusban. Ki képes felfogni az istenembert ? Az istenember nem az ember és Isten egysége, (amint azt a mindent megmagyarázni akaró spekuláció tanítja), hanem az Istennek és az egyes embernek az egysége. Nincsen sem a mennyben, sem a a földön, sem a mélységben, vagy a legfantasztikusabb gondolkodásban sem nagyobb eltévelyedésnek lehetősége, mint ez az észellenes összetétel. Azért mondja az írás, hogy boldog az, aki ő rajta nem botránkozik meg és lépésről-lépésrre mutatja ki, hogy mi volt az, amin a kortársai megbotránkoztak. A tanítványok is sokszor megbotránkoztak. Vájjon megvan-e még most is ez a megbotránkozás ? Ma nincs meg a végtelen ellentét a keresztyéni és a világi között. Megbotránkozás csak úgy keletkezhetne, ha eléggé kiemelnék, hogy csak a Krisztusba vetett hitben van üdvösség, azonkívül csak elkárhozás, de a létező keresztyénségben mi mindnyájan abban a semmis és éppezért a legkevésbé sem szenvedélyes tudatban élünk, hogy mi még üdvözülünk. Hol halljuk azt hirdetni, hogy Krisztus élete az a példánykép, amely után kell átalakítani az életünket nekem és minden keresztyénnek. Nagyon is enyhén szólnak erről és még gyarlóbban cselekednek' eszerint. Ennek ellenében a keresztyénség nagyon is sokat akar örökölni Krisztus után, hiszen ő érettünk halt meg, örökölni akarja nagy nevét, hasznot akar húzni életének nagy következményeiből. Hol hallani valamit arról, hogy a nép önként áldoz valamit Krisztusért, vagy hogy valamit is elhagyna azért, hogy őt 87