Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

IX.

jegyezhetjük, hogy Kierkegaard soha sem említi édesanyját, Schoppenhauerről pedig tudjuk, hogy milyen anyának a fia volt. Keserű életemlékek magyarázzák meg ferde felfogásukat, a családi élet meg nem értését. Krisztus sohasem nevezi a nőtlen életet tökéletesebb életnek, sőt nem véletlen, hogy Máté evangéliumában nyomban azután adja áldását a gyermekekre, miután a^ról a kivételről szólott, hogy egyesek Isten országa érdekében lemondanak a házas életről. (Máté 19, 13.) Elvitathatatlan, hogy a keresztyén egyházban hamar kezd érvényesülni az aszketikus életideál, de az éppen annak a jele, ami ellen Kierkegaard is küzd, hogy a külsőítés teret nyer az egyházban. Ezzel egyidejűleg mindig találkozunk ellentmondással is. A nikeai zsinaton, amikor kiakarják mondani a papok nőtlenségét, felállt Pafnutius thébai püspök, aki egyik szemét az üldözésekben veszítette el hitéért, aki maga is legszigorúbb önmegtartóztatásban élt s tiltakozott az ellen, hogy új igát vessenek az emberekre, mert Krisztus szellemében a tiszta, becsületes házasságban még a házastársak ölelkezése is szűziesség. Külső, felületes felfogás az, amely a házasságban csak élvezetet talál s nem egyszersmind nagyon is nehéz alkalmakat az önmegtagadásra, lemondásra, és éppen arra, amit Kierkegaard is helyesen főcélul tűz ki: Krisztus követésére. A protestantizmus a nőtlenség érdemszerző volta ellen való tiltakozásában sokszor a másik túlzásba esett s érdemszerzőnek tekintette a házasságot, pedig ez épp oly tévedés, mint az előbbi s ma már felébe emelkedtünk mind a két álláspontnak s a helyes szempont felé közeledünk, amikor az egyiknek éppen úgy, mint a másiknak az igazi értékét fel tudjuk fogni! Igazat adunk Höffdingnek, aki szerint a humánus-ethikus úgy áll az aszkéta felett, mint a kémikus az alchimista felett, akinek az energiáját, kitartását, szenvedélyét és a magábazárt munkában kifejtett mély gondolatait bámulja 101