Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

III. Országos jubiláris emlékünnepély Budapest székesfőváros közgyűlési termében

megváltozása nélkül teljes képtelenség." (Staupitzhoz irt levele,· 1518 május 30.) „A Krisztus csak oly megtérést kívánhat, — mondja egyik munkájában —, amelyet mindenki végrehajthat: király a maga bíborában, pap a maga ékességében, koldus a maga rongyában." „A mi békességünk a Krisztus, de hitben." „Azért arról kell meggyőznünk a népet, hogy letegyenek a saját töredelmük és elégtételük igazságáról, hogy ekként a Krisztus irgalmába vetett szívbeli bizodalomban és örömben megerősödve, végre kész örömest utálják meg a bűnt és így ingyen indíttassanak töredelemre és elégtételre." (A 95 tétel magyarázatából, 7. tétel.) Mikor ezek az igazságok minden kritikát megbírva gyökeret vernek vallásos meggyőződésében, akkor lelkében szétzúzva összeomlik a régi világ s az evangéliumokból kiemelt isteni igazságok bizonyosságaiból megépül egy új világ. „A lelkiismeret örök tragédiája véget ér s a kifejlődés — egy új vallás." (Taine.) Amit vezeklés, kínzó sanyargatás, önmagát tépő lelki vergődés megadni nem tudott, azt megadja az evangéliumból feléje sugárzó isteni kegyelem s a barát-cellában imádkozó szerzetes megfáradt lelkére lassú csendességgel reászáll az Isten békessége. „Megigazulunk pedig a törvény cselekedete nélkül, hit által, Isten ingyenvaló kegyelméből." Ez a lelki megélés a vallásosság tartalmát a törvényszerű cselekedetből az Isten üdvözítő kegyelmébe helyezi át. A vallásos élet eme tengelykicserélődése a reformáció legdrágább ajándéka. A reformáció tehát a maga igaz valóságában vallási megújhodás és minden egyéb áldása, úgy a nemzeti, állami, valamint a kultúrai életben csak mint szükségképeni következmény jelentkezik. Lényünk és lelkiismeretünk ellen vétkeznénk, ha a reformáció négyszázados jubileumán erről a legnagyobb, alapvető áldásról Isten iránt eltelt hálával, igaz meggyőződéssel bizonyságot nem tennénk. A hit által üdvözülés tana azonban nem egyszerű dogma, hanem az egész reformáció vallási alaptétele. Ebben egyesül a dogmatika az etikával és megtermi a hitben élő keresztyén ember életét. Beléhelyezkedik a reformáció vallási rendszerébe s újra értékeli az összes vallási fogalmakat. Mindenekelőtt megváltozik a hitfogalma. Nem a tekintély előtti meghajolás, nem az elénk szabott dogma elfogadása, nem is szétfolyó ködös érzés, mely mint lélekrnjongás elönti vallásos életünk külsőségeit, hanem az egész ember felemelkedése s beolvadása az Istenbe. A reformáció kialakítja a hit teljességét. A lelkiismeret és egyéni hozzájárulás nagy tényezőivel