Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

III. Országos jubiláris emlékünnepély Budapest székesfőváros közgyűlési termében

41 Lelkünk emlékekkel teljesedik. Csak egy pillanat múlásáig, míg hálás kegyeletünk babérágát letesszük hőseink sírjára. Azután mintha eszmévé finomodnék egyházunk négyszázados küzdelme, mintha igazgyönggyé formálódnék vértanúink vére, hőseink könnye, történelmi korszakokon túl messze magasságban meglátjuk, hogy a reformáció nem egy letűnt, nem is egy lezárt történelmi esemény, hanem egy folyton munkálkodó vallási és világtörténelmi eszme, egy mindig küzdő örökkévaló életelv, mely vallási megújulásában ember, nemzet, emberiség számára az élet s lélek megtermékenyülését hozta magával. A reformáció a lélek és hit problémája. Alapelve az istenkereső lélek válságaiban van elrejtve, útját pedig a kolostorban vergődő Luther lélek-átalakulása jelképezi. Ott van kicsiny cellájában. Ajka belesápad az imádság mondogatásába, térde felvérzik az oltár kemény kövén, karjaiban elernyed az erő s testén pirosló sebbel ég az önsanyargatás korbácsütéseinek nyoma. De hasztalan gyötrődik, lelkére nem száll csendesítő megnyugvásként a mennyei békesség. Lelkiismerete mint, a szabadjára zúdult orkán, megrázza vallási élete roskadozó pilléreit s alkotórészeire szedi vallásos élete külsőséges díszítéseit. Egy kérdés zakatol lelkében éjjel és nappal: mit viszel az Isten elé ? Az élet lelkéért, a lélek életéért, bűneid váltságául, üdvösséged biztosításául: mit viszel az Isten elé ? Lemorzsolt imádságot, lesanyargatott testet, böjtös napokat ? Ezt viszed az Isten elé ? Lelkében egy régi és egy új világ tusakodik egymással. Megismeri a törvényszerű cselekedet külsőséges hiábavalóságait s az istenkéz gyújtotta örökkévaló világosságnál semmivé foszlik előtte az emberi érdem hiú ábrándképe. De midőn beletekint az isteni igazságok könyvébe, abból nem a szolga-életet követelő törvény Istenének megsemmisítő tekintete, hanem a megigazító Isten szeretettől ragyogó arca tekint feléje. Krisztus sebeiben látja az életet, a kötelességet, az isteni követelést, a bűnt, a megigazulást s a Krisztus sebeiben megérti az üdvösség nagy misztériumát. Az üdvösségbiztosító cselekedetekkel szemben megjelenik a hit, az érdemmel szemben a kegyelem. Azt írja egyik barátjának: „Az egész Írásban nem volt előttem keservesebb szó a megtérésnél, most pedig nincsen édesebb vagy kedvesebb szó előttem a megtérés szavánál. Mert úgy válnak édessé az Isten parancsolatai, ha azokat nem csupán a könyvekben, hanem Üdvözítőnk sebeiben olvasva értjük meg." „A megtérés a mi saját nyomorúságunk megtérését jelenti, ami az érzület és szeretet