Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

I. Istentisztelet a reformátusok Kálvin-téri templomában

14 a zsoltár: az inquisitió rémségei, az üldözések ezer pusztítása hiában próbálják hitvallóiban újra felfeszítni a Krisztust, — a szenvedések közt dicsőül meg az a lelki erő, mely halált megvető bátorsággal megáll s vallja: „Nem szégyenlem a Krisztus evangeliomát, Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére!" Az elnyomottak, üldözöttek, börtönbe, vérpadra hurcoltak — mint amaz első tanítványok — örömmel mennek el, hogy méltókká tétettek arra. hogy a Krisztus nevéért gyalázattal illettessenek. Küzdelmök útjain velők jár a tudat: „A mi hitünk a diadalom, mely meggyőzi e világot." Mikor mindent kockára tesznek s hívek maradnak mind halálig, betelik rajtok az ígéret: „Mindenek a tietek, ti pedig a Krisztuséi vagytok!" Bizony „az Ürtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt!'' Igen, igen — a reformációban Isten szava hangzott fel újra. Az a szó, mely a teremtéskor a puszta, kietlen világot paradicsommá változtatta, az özönvíz szennyes árjai fölé fölvonta a sokszínű szivárványt, a bűnök éjszakáján kigyújtá a betlehemi csillagot. Piinköstkor tüzes lángokat küldött a világba: „Legyen világosság!" S a reformációban születő világosság láthatóvá tette, hogy a megújuló világ életereje csak egy lehet: a Karácsonykor földre szálló, Nagypénteken magát feláldozó. Húsvétkor a halálon diadalmaskodó, Áldozó Csütörtökön megdicsőülő szeretet! Ezt ébresztette .fel a reformáció. Ezzel, ebben lehet ezutánra is diadalma a mi l runk Jézus Krisztus által! 2. De mikor a mult fényében megfürdik a lelkünk, ránehezedik a nagy kérdés: Nem csak nagy idők, erők emlékünnepe-e a mai nap? Nem csak temetgetjük, búcsúztatjuk-e rajta a mult áldásait, a jövendő reményeit? Nem sikolt-e bele ünneplésünk zajába, dicsekedésébe a próféta szava: ..Ünnepeteket búra változtatom és minden dalotokat szomorú énekké — ezt mondja az Ur!" Aggódó szívvel nézek körül. Nemcsak a szenvedő ősök unokáinak harctéren küzdését, hullását látom, de itt benn is az életerő ernyedését. Ott van fénye, erői teljességében a hatalmas kath. egyház, mint amaz evangéliombeli öregebb fiú, ki benn ül az ősi örökségben. Ott áll a Krisztus helytartójának földi trónja, rajta ül a hármas koronájú, kit csalhatatlannak, királyok királyának vallanak.