Kovács Sándor: Andreae Ernő 1825-1910 (Pozsony, 1911)

8 szakismereteinek a hadbiztosságnál, a hadsereg· élelmezése körül. Puritán gondolkodása, feltétlen tiszta keze az önvédelmi harc egyik névtelen hősévé avatta őt, a kinek nem az jutott hivatásul, hogy csatákban előljárjon, hanem az, hogy kifáraszthatatlan munkaerejével, erkölcsi szigorúságával megóvja a nemzeti harc erkölcsi prestigeét — oly positióban, a hol a gyengébb jellemeket könnyen elkapja a gyors meggazdagodás vágyának vészes forgatagja. Lukács Béla egy alapos tanulmányban kimutatta, hogy szabadságharcunk volt a század egyik legolcsóbb háborúja. Az eszmék melegsége, a szabadságvágy ereje átjárta az emberek szívét s fölébresztette bennök azt a meggyőződést, hogy a diadal kivívásához nem elég a katonák vitézsége; a harc egyik főeszköze a becsületesség, áldozni tudás, a közvagyon szeplőtelen kezelése. Szabadságharcunknak ezt a tiszta, nemes karakterét az Íróasztalnak Andraehoz hasonló lelkű névtelen hősei szerezték meg. Őt rendelte Kossuth a kincstári jószágok átvételére kiküldött kormánybiztos mellé gazdasági szakértőnek, a nagy évben ez ügyet szolgálva úgyszólva egész Magyarországot bejárta s főhadnagyságig vitte. Utóbb betegsége miatt meg kellett válnia a szolgálattól, hazatért Pozsonyba gyógyulni, de honvédkora éltének legkedvesebb, legdédelgetettebb emléke maradt s a midőn élte napja alkonyodóra fordult, ifjú korának, szíve e nagy fölhevülésének emlékeit, atilláját, csákóját a pozsonyi lyceumnak hagyta mintegy zálogául annak, hogy hű tanítvány volt s a mag, a mit az oktatók keze lelkébe vetett, nem hullott sem kősziklára, sem az útfélre, sem tövis közé. Kit ne hatna meg a tanítványi hálának és ragaszkodásnak e költői nyilvánulásaf A mire legbüszkébb volt, a minek puszta fölemlítése is jóleső melegséggel töltötte el lelkét, vidám derűvel arcát, — annak emlékeit abba az iskolába vitte, a melynek oktatói lelke szárnyait nevelték. A szabadságharcra következő nehéz időkben, mint annyi reménye vesztett jelesünk, visszatért az eke szarvához. Mint az öreg Garamvölgyi Ádám a méhek társaságát, úgy kereste Andrae a mező kalászait és virágait. Ez volt akkor a lelkéhez illő társaság. A vasmegyei Borostyánkőn kezdte újra a munkát, sógoránál. Toperczer Károlynál; 1852-ben Gosztony-