Kovács Sándor: Andreae Ernő 1825-1910 (Pozsony, 1911)

9 ban birtokot vásárolt, de már három év múlva betegsége miatt anyjával Sopronba költözött s rövid ideig Pozsonyban is lakott. 1862-ben megvette a terlingi birtokot Modor mellett s ott gazdálkodott husz esztendőn át 1882-ig. a mikor birtokát eladta s Pozsonyban, szülővárosában telepedett meg. Csöndes öregkort, szép időt ért, a melynek egyházi munkásságával, jótékonyságával, utazgatással szerzett változatosságot. 1910, október 1-én halt meg s 3-án temettük oly részvét közepett, a mely csak ritka jellemek, közhasznú egyéniségek koporsóját szokta kisérni. Elte fogytáig nőtlen maradt. Jó sokáig édes anyjával élt együtt s az a viszony, mely e két lelket együvé fűzte, pótolta azt a meleget, mely rendesen csak a jó feleség egyéniségéből sugárzik szét. Az anyának nagy hatása volt fiára még a férfikor delén is. Kitűnő asszony lehetett, a kiben a gazdasszonykodás mindennapi robotja nem tompította el az élet eszményi javai iránt való fogékonyságot. Andrae mindent megtalált édes anyjában; a vele való szünetlen együttélés lelkét sok oly vonással gazdagította, a mi különben férfiaknál ritkán fordul elő. Anyja volt szemében a nőnek mértéke, s talán azért nem alapított családot, mert egy nőben sem találta meg a női erényeknek azt a gazdagságát és szép harmóniáját, a melyet benne egész odaadással csodált: a fáradhatatlan, leleményes gazdasszonyt s a költők olvasásán kiművelt úrnőt, a ki napjává tud lenni lelke világosságával és melegével környezetének. Élte utolsó szakában elözvegyült testvérhúga, Emília, a közös anyjának méltó leánya töltötte be lelkében ezt a tisztelethelyet. Nem laktak együtt, de ez nem lehetett gátja igazi, odaadó testvéri szeretőtöknek. Voltak közös emlékeik, közös gondolataik, életfelfogásuk közel járt egymáshoz s mind a kettőnek lelke bírta a boldog családok azon eléggé meg nem becsülhető charismáját, hogy egymás egyéniségének alapsajátságait tisztelni és kimélni tudták. Mint a hogy az égbolt és a tó tükre napfényes időben egymásra mosolyog s önként kitárja rejtett mélységeit, — ők is értették egymást, kitalálták egymás gondolatait s a jótékonyságban is közös nyomon járt leikök. Andraet azok, a kik ritkábban s többnyire csak a közélet mezején látták, rideg, zárkózott embernek tartották,