Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

6 iparosokat, hogy családjuk tagjait a társadalomban igyekezzenek felfelé emelni. Ε törekvéshez megvolt az anyagi lehetőségük is. Az iparos osztályból kikerült theológusok otthonról már bizonyos intelligenciát vittek magukkal a theológiára, de ami a legfontosabb, családjukban látták, hogy a mindennapi kenyér csak verejtékező munka gyümölcse lehet és így komolyabban vették élethivatásukat. Ma széltében panaszkodunk, hogy esetleg lelkészhiány bajaival kell majd megküzdenünk. Régente ilyenről szó sem lelhetett, mert az ifjúság mindig elegendő számban igyekezett a lelkészi pályára. Ennek nem az volt a legfőbb oka, hogy a tanulás csaknem ingyenes volt, hanem leginkább az, hogy a lelkészi pálya köztekintélyben állott és anyagilag is biztos megélhetést nyújtott. A lelkész nemcsak a faluban volt vezérember, hanem a városokban is szívesen látták őt a közélet minden terén, mert életfelfogásának komolysága és hivatásának tisztessége mindenki előtt tisztelendővé tette személyét. Hogy ma a lelkészi pálya nem olyan csábító, mint a világi pályák legtöbbje, annak egyik oka az általános életfelfogás megváltozása, de oka az is, hogy az egyházközségek sem anyagilag, sem erkölcsileg nem dotálják lelkészeiket úgy, mint ahogy azt az apák cselekedték. Evangélikus anyaszentegyházunk fennállása óta soha sem gondolt vagyongyűjtésre és így anyagiakban szegények maradtak lelkészei is. Az államtól kapott fizetéskiegészítés, családi és kórpótlék, az evangélikus lelkészeknek sem a nyugodt életét, sem a külső tekintélyét nem biztosítja, sőt az utóbbit inkább alászállítja. Az ifjúság is hamarabb s jobban tud elhelyezkedni a társadalom többi munkaterein, mint a lelkészi pályán. Ezért ma igazán hivatásérzet és komoly belső indítás kell ahhoz, hogy ebben az elanyagiasodott és látszatok után induló világban valaki a sok lemondásra kényszerítő lelkészi szolgálatot vállalja.