Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)
I. Az egyházi és világi hatalom közötti harc okai és első kitörései
fiz egvház és a uárosofc a reformáció előtt 3 köteles engedelmeskedni (nihil aliud sunt, quain ordinationes quaedam oligarchicae, quibus in nullo tenentur obedire christifideles). 1) Mig Bresciai Arnold a városokat, addig Marsilius főleg a fejedelmeket, nevezetesen pedig Bajor Lajos német császárt igyekezett megnyerni eszméinek. Bajos eldönteni, hogy melyik ellenfél volt veszedelmesebb a pápaságra nézve, a városok-e vagy a fejedelmek? Megtörtént, hogy ugyanakkor, midőn pl. VII. Gergely megalázta IV. Henrik német császárt Canossában, a saját városával, Rómával s annak polgárságával nem birt megküzdeni s menekülni volt kénytelen. Az örök város, melyben még éltek régi világtörténelmi szerepének tradíciói, függetleníteni igyekezett magát a pápa világi hatalma alól. A körül folyt a küzdelem, hogy a pápától függő városi prefektus vagy pedig a szenátus, a polgárság képviselő testülete kezében legyen-e a kormányzás ? Valahányszor viszályok támadtak a pápai kúriában s összevesztek a kardinálisok, a polgár ságkerekedett felül. így pl. midőn II. Honorius halála után 1130-ban a kardinálisok egy része Paparesci Gergelyt (II. Ince), másik része pedig a zsidó származású Pierleoni Pétert (II. Anaklét) emelte a pápai székre s igy az egyházi főhatalomban szakadás, schisma állott be. A római városi köztársaság ekkor igen megerősödött, a következő pápák is alig birtak vele, sőt II. Lucius 1144-ben a szenatussal folytatott véres küzdelemben életét is veszítette. Még a 15. században is megtörtént, hogy IV. Jenő pápának menekülnie kellett 1433-ban a római forradalom elől. 2) Azonban sem Rómának, sem általában a többi olasz városnak nem állott érdekében, hogy a pápaságot teljesen leigázza. Hiszen a különböző ügyekben Rómába zarándokló keresztényekből nagy hasznuk volt. Különösen mióta VIII. Bonifác 1300-ban először proklamálta a jubileumi éveket, melyeken Rómában bucsut és lelki kegyelmeket osztogattak. Miként ma a világkiállításokra, ugy tódult akkor a nép Rómába. hol a vallási gyakorlatok mellett a legkülönbözőbb !) Marsilius Defensor pacis c. művének néhány elve és tétele. Lásd bővebben i. Haller, Papstum und Kirchenreform, I. 74. 2) L. Pastor, Geschichte der Päpste, I. 289. I*
