Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)

I. Az egyházi és világi hatalom közötti harc okai és első kitörései

4 Ü r. Obál Béla élvezetekben is része volt s amellett minden régi és uj bűnei­től feloldozva térhetett vissza hazájába, — csak éppen a pénze maradt az olaszoknál. így nem csoda, ha az olasz városok csakhamar kibékültek a pápasággal. Szellemileg ugyan többé­kevésbé emancipálták magukat az egyház tanaitól, de viszont belátták, hogy az egyházból s a pápaság világhatalmi állá­sából hasznuk is van. A döntő harcot ennélfogva nem is az olasz városok, hanem Páris, London, Oxford, Wittenberg, Worms, Basel, Genf stb vívták meg a pápasággal. Páris a maga egyetemével már a középkorban is a nyugati társadalom szellemi köz­pontját képezte. D' Ailly Péter, Gerson János, Clémanges Miklós tanárok innen indították meg a 15. század nagy reformmozgalmát, mely a pisai, konstanzi, baseli zsinatokon jutott kifejezésre. Oxfordhoz és Londonhoz fűződik Viclif neve és működése, Wittenberghez és Wormshoz a Lutheré, Genfhez a Kálviné stb. Mindenütt az öntudatra ébredt pol­gárság volt az, mely megvédte a maga reformátorát az egy­házi hatalmak ellen. Lássuk már most közelebbről, mennyiben vették ki részüket a mi városaink ebből az egyetemes munkából, az egy­házi, pápai hatalom alóli felszabadító küzdelemből. Nálunk is nagyok voltak az egyháziak bűnei, visszaélései s ennek megfelelően általános lehetett az elégedetlenség, az elkeseredés is. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy már ko­rán tartottak nálunk is reformzsinatokat a bajok megszünte­tése végett. Még az Árpádok idejében, 1279-ben történt, hogy Fü­löp, fermói püspök, III. Miklós pápa követe a magyar klé­russal Budán egyházi zsinatot tartott. A zsinat nagyszámú végzéséből 1) egész korképet lehetne rajzolni. Az egyházi fe­gyelem javítása érdekében kimondotta a zsinat, hogy az egy­ház emberei, a prelatusok és összes klerikusok jó példával járjanak a nép előtt. Székhelyükön tartózkodjanak, ne vadá­szosan kopókkal, hanem egyházi öltönyükben jelenjenek meg, kardot avagy tőrt (gladium vei cultelium) ne hordjanak ma­guknál, felkelésekben, csatározásokban, zsákmányolásban, ') Péterfy, S. Concilia eccl. rom. cath. I. 106.

Next

/
Oldalképek
Tartalom