Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)

I. Az egyházi és világi hatalom közötti harc okai és első kitörései

16 Ü

r. Obál Béla hogy a kardinálisok szándékai sem voltak tiszták és ők idézték elő a szakadást. Azonban bizonyára túlzott siennai Katalinnak a jellemzése, aki a maga erős nyelvezetén egyenesen „emberi alakot öltött ördögöknek" nevezi őket a pápának irt levelében.

1) Ez a küzdelem nem a dogmák, nem a vallási kérdések körül folyt, hanem tisztán a hatalomért, a legönzőbb uralmi érdekekért. Nem csoda, ha a hivők is igy fogták azt fel és mind gyakrabban megfeledkeztek a „szent atya" iránti köteles tiszteletről és engedelmességről. Nincs veszedelmesebb, mint a tömeg, amely végre rájön, hogy őt szándékosan félrevezetik, menyországot ígérnek és poklot adnak neki. Századokkal a reformáció előtt megindult tehát már a fe szabadító harc az egyház zsarnoki uralma ellen. Az egyházi szakadások is már korán elkezdődnek. Először csak a császárok léptetnek fel ellenpápákat, igy Bajor Lajos V. Miklóst. Majd a kardinalisok is két pártra szakadnak és van idő, midőn egyszerre három pápa is küzd a hatalomért és egymás ellen szórják átokbulláikat. Közben természetesen megtörtént, hogy egy-egy ország se az egyik, se a másik pápához nem csatlakozott, hanem függetlenül intézte az egyházi ügyeket, igy tett a 14. század végén Franciaország, igy nemsokára rá Wencel császár Csehországban, Zsigmond király Magyarországon.

2) í) L. Pastor, Geschichte der Päpste, 1. 131. 2) Fraknói V., A magy. kir. kegyúri jog, 90. Á. Theiner, Vetera nionum. hist. II. 189.