Obál Béla: Az egyház és a városok a reformáció előtt (Eperjes, 1914)

II. A reformtörekvések csődje az egyház felső köreiben

II. A reformtörekvések csődje az egyház felső köreiben. Láttuk az egyházi és világi hatalom közötti ellentéteket, melyek természetszerűleg összeütközésekre vezettek. Ezek az összeütközések azonban még csak szórványosak, ennélfogva az eredményük is csak ideiglenes lehetett. Egyrészt nem volt még eléggé szervezve a támadás a világi hatalmak részéről; másrészt meg bizonyos érdekkapcsolatok is keletkeztek a két ellenfél között, melyek a harcot mindig komplikáltabbá tették. Az egyház felső körei először magával a pápával, aztán az alsó papsággal jutottak bizonyos érdekellentétbe. Ilyenkor rendesen kezet fogtak az uralkodó világi hatalmakkal. Különösen a püspökök jutottak egyre nagyobb hatalomra az egyházban. Ahogy a pápát hatalmassá tette a földbirtok s a pénzgazdaság, ugyanilyen módon emelkedett a püspök hatalmi· és befolyása is. A püspök mellett a káptalanok is mind több birtokra s ezzel mind több befolyásra tesznek szert. Több esetet tudunk, hogy ugy a püspök, mint a káptalan ellenszegülnek a pápának s ebben a király és a polgárság támogatja őket. Ilyen esetek fordultak elő nálunk Zágrábban és Pozsonyban. Midőn 1403-ban a zalatnaki gyűlés Zsigmondot a királyi méltóságtól megfosztotta és Nápolyi Lászlót választotta meg Magyarország királyává, IX. Bonifácius pápa Zsigmond híveit, igy a zágrábiakat püspökükkel együtt egyházi átok alá vetette. Albeni Eberhard püspök azonban — saját későbbi bevallása szerint — a pápai követ rendelkezéseit, melyeket nemcsak a maga személyére, hanem a királyra és az országra is sérelmeseknek tartott, semmibe se vette, sőt lenézte és megvetette. És bár egyházi átok alatt állott, az istentiszteletet továbbra is végezte, a zágrábi egyházat kormányozta, jövedelmeit él2