Frenyó Lajos: Adalékok a szlovenszkói evangélikusok liturgiájának történetéhez (Rozsnyó, 1937)
Β) A szlovenszkói evang. liturgia 1540–1936
rémiás nevii fiacskájának 1672 augusztusában lefolyt temetése bizonyítja. A fiúcskát nem az eddigi gyakorlat szerint temették, tudniillik a gyászháztól nem vitték a temetkező helyre, hanem — mivel az evangélikusoktól megelőzőleg a templomokkal együtt a temetőt is elvették, — káposztás kertben hantolták el, azután visszatértek a városba, ahol Sartorius János rangelső pap az árúházban (im Kauffhauss) temetési beszédet mondott, a gyászháznál pedig Müller másodlelkész tartott búcsúztatót. 10 7) A rózsahegyi zsinatra kiküldött lelkészeknek és világiaknak a VI. szab. kir. város a temetések ügyében azt az utasítást adta, követeljék, hogy a temetéseknél a lelkészek kerüljék a róm. katholikusoknál használt ceremóniákat, ne gyújtassanak gyertyát, ne dicsérjék módfelett az olyan halottakat, akik nem érdemelték, szintúgy követeljék a temetési offertoriumok megszüntetését, és a vasárnapi temetés tilalmát. 10 8) A rózsahegyi zsinat a temetésről ezt mondja : A temetésnél is vannak bizonyos eltérések és botrányok s azért eltöröltetnek azok az offertoriumok, melyek ily alkalmakkor az oltár körül menve adatni szoktak. Megszüntettetnek az éjjeli temetések, a halottak lábánál és fejénél állíttatni szokott viaszgyertyák, a halottas háznál énekeltetni szokott lectiók, az iskolás gyermekek által néhol elől vitetni szokott keresztek, az albának a papok által való felvétele, a halotti toroknál való felesleges kicsapongások, a holtaknak túlságos dicsérete, a latin énekek és mindaz, ami a szerkesztendő Agendán kívül valahol szokásban volt. Jelesül, ha valahol a holtak nevében a sérelmekért való bocsánatkérés volt szokásban. Ellenben megtartatnak csupán a temetés szomorúságához mért éneklés és zene és az Isten igéjének tiszta ^édikálása, mely által az elszomorodottak megvigasztaltatnak, mások pedig az emberi törékenység és halandóságra való figyelmeztetés mellett kegyes életre serkentessenek és felüdíttessenek. Őrködjenek a lelkészek a felett is, hogy a holtak teste ne adassék át előbb s földnek, csak ha előbb a halál bizonyossága felismertetett. Vigyázzanak arra is, hogy a kisértetek járásának ürügye alatt a holtakat sírjukból ki ne ássák és fejüket el ne vágják, mint némely helyen megtörtént. 10 9) A pesti zsinat 24—27. kánona szabályozza a temetést. A 24. elrendeli, hogy a keresztelés nélkül elhalt csecsemőt a többiekkel ugyanegy temetőben kell eltemetni. A 25. kánon a búskomorság, vagy más lelki betegség folytán öngyilkosokká lett halottak tisztességes eltemetését megengedi, de kiköti, hogy az csendben történjék. A 26. kánon szerint vándorlók és idegenek annak a parochiának a temetőjében hantolandók el, melynek határában meghaltak. A szegényeket akár odavalók, akár idegenek, ingyen kell eltemetni. A 27. kánon megengedi, hogy róm. kath. 10 1) Frenyó: Pomariu9 naplója 10.1., von i n') Wächter i. m. 42. 1. Melle i. m. III. 94—105. 1. κ») Zsilinszky i. m. 71. I, 35
