Frenyó Lajos: Adalékok a szlovenszkói evangélikusok liturgiájának történetéhez (Rozsnyó, 1937)
Β) A szlovenszkói evang. liturgia 1540–1936
barátainak. A lelkész olvasson fel szentírási helyeket, amelyek leginkább illenek akkor az alkalomhoz, amilyenek I. Kor. 15. r. Most pedig feltámadt Krisztus a halottakból stb., vagy Fii. 3. r. A mi hazánk a mennyben van ..., amint az Agendában található. Menet közben énekeket kell énekelni. A temetőn a lelkész szentírási hely alapján mondjon rövid beszédet a halálról és minden bajról, a hitről és a Krisztusért elnyerendő örök élet reményéről. De senki ne merjen a halottért misézni, mivel az úrvacsorája nem élőkért és holtakért szóló áldozat, nem is lehet idegennek munkája által a Krisztus érdemét beszámítani, de az egyesek hitükkel sajátítják el Krisztus érdemét. Siketnek szól tehát a mese, ahol a Krisztus haláláról ilyen istenkáromló misét énekelnek a halottért, aki sem az áldozó papot nem hallgatja, sem az Űr testét és vérét nem élvezheti, de ha a halott barátai tehetik, vegyék fel akkor az úrvacsorát, a lelkész pedig használja az Agendában leírt formulát. 10 4) A murányi 1603. évi zsinat IV. Capitulumának 9. pontja szerint a temetés legyen kegyes. Harangszóval, énekkel, tisztességes pompával történjék. Istentelenektől az egyház, nem egyedül a pap tagadja meg a tisztességes temetést. Mértéketlen sírás, vagy inkább üvöltözés a temetésnél kerülendő. 10 5) Az V. szab. kir. város 1656. évi eperjesi zsinatának határozata alapján Kisszeben városának tanácsa a helyi papsággal egyetértve így szabályozta a temetések ügyét: Kétféle temetést állapított meg, generálisát és speciálisat, általánosat és különlegeset. A különlegesre egy haranggal, az általánosra valamennyivel adtak jelt. Az általános a rangelső pap kötelessége volt s erre a nagyobb harang szavával hívták őt fel, a különlegeset a németek igehirdetője (concionator) végezte s erre a kisebb harang szava hívta fel. Amazt a teljes iskolai ifjúság, emezt csak az alsóbb osztályok vezették. Ünnepélyes temetésen két beszéd hangzott el: a panegyricus, szabad ég alatt, a gyászháznál, a másik pedig, melyet tulajdonképeni temetési beszédnek mondottak, a szószékről vagy a németek nagyobb, vagy a szlovákok kisebb templomában, tekintettel mindig a halottra, aki fölött, ha szlovák volt, a panegyricust németül, a temetési beszédet a kisebb templomban szószékről szlovákul mondották. Német halottnál a panegyricust szabad ég alatt szlovákul, a temetési beszédet pedig a német templomban németül tartották meg. Vájjon ornátusban, amint mondják, — albában, vagy stólával vezették-e a papok a temetési menetet ?, annak nincs nyoma, amit azonban alig tartottak meg, mivel hasonló szokásokat egyházainkból már régen kiküszöböltek, — írja Wächter Dániel idevonatkozó művében. 10 6) Az üldözések idején a temetkezési gyakorlat is módosúlhatott, amint ezt Pomarius Sámuel eperjesi kollégiumi rektor Je10 4) Egyhtört. adattár VII. 32 1. 1 0") Egyhtört. adattár VII. 111. 1. lo e) Wächter i. m. 30. 1. 34
