Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
IV. rész. A ZSIDÓSÁG - 5. fejezet. A zsidóság vallása
Az „új reménység" módosította a messiási reményt, ill. annak egyes irányzatait. Mindenesetre igen nagy befolyást gyakorolt a hit és kegyes* ség alakulására, noha még Jézus korában is tagadták a szadduceusok a feltámadáshitet. Az ószövetségi iratok tekintélye miatt az írástudomány nem vethette el mindenestül a halálra és a halál utáni életre vonatkozó régebbi képzeteket. Ezek részben továbbéltek, részben pedig átformálód* tak és az új reménységnek megfelelő értelmezést kaptak. Egyúttal az új reménységet is visszavetítették az Ószövetségbe. Mindennek a követ* kezménye az volt, hogy a halálra, valamint az ember halál utáni sorsára nézve a zsidóság körében megfértek egymástól eltérő, sőt egymással feszültségben levő képzetek is. A következőkben csak a legfontosabb véleményeket ismertetjük. A hctMl és a halottak birodalma ι. A halálra nézve az írástudomány ragaszkodott az ószövetségi alap* felismeréshez: a halál nem tartozik bele maradéktalanul a természet rendjébe, nem is csak életünk Isten által megszabott, elkerülhetetlen vége, hanem az embert bűnei midtt sújtó büntetés. Éspedig minden embernél büntetése annak a bűnnek, amelyet az illető életében elkövetett. Illés neim vétkezett — mondták az írástudók —, ezért nem is halt meg. Altalá* ban érvényes tehát az a tétel, amelyet Kr. u. 300 táján Rabbi Ammi így foglalt össze: „Nincs halál bűn nélkül és nincs szenvedés vétek nélkül 23 5." Ez a tétel egyúttal mutatja, hogy az írástudomány szerint milyen szoro* san összekapcsolódott az írástudók számára a halál, mint Isten büntetése a megtorlás=hitteI. Ennek a tételnek logikus következménye az a tétel is, hogy az eljövendő világban megszűnik a bűn, akkor meg fog szűnni a halál is. Az apokaliptikus iratok többször kifejezik ezt: „Számotokra megnyílt a paradicsom, ... a betegség megszűnt, a halál elrejtőzött, az alvilág elmenekült, a mulandóság feledésbe merült" (IV. Esdr. 8,52=53). 2. Noha az ószövetségi gondolkodás a hellenizmus kora előtt nem ismerte a feltámadás reményét, mégsem zárta le az ember létét a halállal. A halottak — testükkel, lelkükkel egyaránt — a Seolba, a halottak biro* dalmába kerültek, ahol tompa, szerencsétlen, árnyszerű létben vegetál* nak. A Seol — ősrégi keleti kifejezési forma szerint — „a visszatérés nél* küli birodalom 23 6 ". A halottakra, akik a sírban nyugosznak, Isten „nem emlékszik többé", „elszakadtak kezétől" — mondja Zsolt. 88,6. 23 5 Billerbeck, III, 228. k. lpk. 23 6 Ez az eredetileg akkád vallásos szövegekben található kifejezés jellemző az egész régi keleti gondolkodásra, így a régi Izráelre is. V. ö. Birkeland: The Belief in the Resurrection of the Dead in the Old Testament. „Studia Theologica", III (1949), 61. lap. 442
