Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

IV. rész. A ZSIDÓSÁG - 5. fejezet. A zsidóság vallása

A messiási üdvkor elérkezte 1. Az apokaliptikus várakozás és az írástudomány egyaránt sokat fog= lalkozott azzal a kérdéssel, hogyan és (milyen körülmények közt, valamint milyen időpontban következik majd be a messiási üdvkor, ill. jön el a messiás. Az apokaliptikus íróknál mindig visszatér az a motívum, hogy a mes= siás eljövetelét különféle szenvedések, nyomorúságok, háborúk, termé= szeti katasztrófák és hasonló „jelek" előzik meg. Az írástudomány ezeket összefoglaló kifejezéssel a messiás vajúdásainak — chebló seUlá=másiách = görögül ódines (v. ö. Mk. 13,8; Mt. 24,8) — mondja. így Én. 99,4=16 szerint „azokban a napokban" fellázadnak a népek, a nyomorúságban szenvedők saját gyermekeiket marcangolják szét, az ember köveket, bál= ványokat imádnak majd, stb. Másutt arról olvasunk, hogy Isten meg= fenyíti Izráel utolsó nemzedékét, „kiszolgáltatja a kardnak, az ítéletnek, a rabságnak, a fosztogatásnak és pusztulásnak". Ellenük támadnak majd a pogányok, „akik nem ismernek kegyelmet és irgalmat és senkire sin= csenek tekintettel, sem fiatalokra, sem öregekre". Izráel fiai „azokban a napokban majd kiáltanak és könyörögnek, hogy meneküljenek a bűnös népek kezéből; de nem lesz senki, aki megmenekülne" (Jubil. 23,22=25). „Akkor majd hirtelen a nap éjjel világít és a hold nappal. A fákról vér csepeg és a kövek kiáltanak." A népek fellázadnak, a csillagok járása megzavarodik és uralomra jut az, akire a föld lakói nem számítanak . . . Sok helyen szakadékok támadnak és belőlük tűz tör fel, a fenevadak elhagyják megszokott búvóhelyeiket, az asszonyok korcsszülötteket hoz= nak világra, édes vizek sósakká változnak, barátok egymásra támad= nak... a föld telve lesz igazságtalansággal és erkölcstelenséggel..." (IV. Esdr. 4-51=5,13). 2. Mai. 3,1 arról beszél, hogy Isten elküldi maga előtt követét, aki megtisztítja előtte az utat, mielőtt maga az ÜR eljön templomába. Mai. 4,5=6 pedig Illés eljöveteléről beszél: „íme, elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az ÜRnak nagy és félelmetes napja." Ε prófétai helyek alapján alakult ki a remény, hogy az idők végén visszatér Illés próféta. Ez a reménység szólal meg már Jéz. Sir. 48,10 szavaiban is: Illésről „meg van írva, hogy készenlétben van a megállapított időre, hogy csillapítsa Isten haragját kirobbanása előtt, az atyák szívét a fíak= hoz fordítsa és helyreállítsa Izráel törzseit". Illés itt tulajdonképpen a másutt a messiásnak tulajdonított feladatot kapja. Egyébként az apokaliptikus szerzőknél Illés alakja háttérbe szorult. Pedig a reá vonatkozó reménység igen eleven volt, amint azt az Üjszö= vétség is tanúsítja (v. ö. Mk. 6,11; 8,28; 9,11=13; Mt. 11,14; Lk. 1,17, 439

Next

/
Oldalképek
Tartalom