Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 2. fejezet. A hellenizmus alapvonalai

Az „oikumené" ι. Nagy Sándor birodalma nem bizonyult tartósnak. Azonban az utána következő századokban az utódállamok politikai szétszakadozottsága, szét= húzása és egymással folyton háborúskodó önmarcangolása ellenére is alapvető a hellenizmus számára az egységes világ, pontosabban az „oiku= mené" egységének képzete 1

8. Az oikumené egysége jut kifejezésre a politikai forma egységében: a hellenisztikus birodalmak abszolút monarchiák voltak. Az uralkodók or= szágukat fegyverrel szerezték meg és szervezték meg. De nem akarták, hogy uralmuk a görög gondolkodás számára gyűlöletes „tyrannis", azaz önkényuralom színében tűnjön fel. Ez a körülmény is közrejátszhatott abban, hogy először Egyiptomban, majd fokozatosan más utódállamokban is meghonosodott az uralkodók vallásos kultusza. Ez a kimondottan poli= tikai célokat szolgáló kultusz azt az igényt fejezte ki, hogy az uralkodó a látható istenség, és mint ilyen isteni tekintéllyel birtokolja és gyako= rolja hatalmát. Ugyanakkor azonban az uralkodók — először valószínűleg Egyiptomban —, filozófiai gondolatmenettel is megkísérelték alátámasz= tani felvilágosult abszolutizmusukat. Már Xenophon (Kr. e. kb. 430=354) kifejtette Kyropaideia c. művében, hogy az igazi uralkodó alattvalóinak jótevője. Utóbb a híres athéni szónok, Isokrates (Kr. e. 436=338) pán= hellén politikájának alátámasztására alkalmazta ezt a képzetet Macedóniai Fülöpre, hogy így népszerűsítse a monarchia eszméjét. A hellenizmus idején az uralkodónak, mint népe jótevőjének képzetkörét Herakles mitikus személyével szimbolizálták. Herakles ti. egyfelől az emberiség jóte= vőjének számított

1

9, másfelől pedig mint istenített hős egyúttal az istenített hellenisztikus uralkodók szimbólumává lett

2

0. Mindennél fontosabb azon= ban, hogy különféle filozófiai irányzatok — elsősorban a stoicizmus — versenyeztek a tekintetben, hogy igazolják a monarchiát. A monarchia a kormányzás legjobb formája — tanították — és a legderekabb embernek kell a királyi tisztet viselnie. Ezért a király maga a megtestesült, „élő törvény" (görögül: nomos empsychos)

2

1. Ilyen értelemben vették fel a hellenisztikus uralkodók jellegzetes mellékneveiket: sótér ( = „megmentő"), epiphanes (= „megjelent" isten), euergetes (= „jóltevő"), stb. Az uralkodó e szerint az értelmezés szerint maga jelenítette meg az államot, aki felada= tának tudta, hogy jót tegyen alattvalóival, elősegítse azok javát, pártolja a tudományokat és művészeteket, védje az országot ellenségei ellen, stb. A hellenisztikus uralkodók alakjában ezek általános és visszatérő mozza= natok, de természetesen adott esetben egyénileg módosultak. 1

8 Oikumené, pontosabban oikumené gé görög kifejezés és a. m. „lakott föld". 1

9 Euripides „Herakles" c. tragédiájában Theseus mondja Heraklesnek (1252. sor): „Halandók jótevője, nagy barátja, te? \" (Csengeri János fordítása). — V. ö. Bertram, ThW II, 651. k. lap. 2

0 A hellenisztikus uralkodókat szívesen ábrázolták Herakles formájában. 2

1 V. ö. Nilsson: Griech. Rel. II, 127. lap. 25