Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom
nagy tömegek szórakoztatását célzó versenyeket és ünnepi játékokat is sokszor a jómódúak pénzelték. Sőt akárhányszor pénzt is osztottak ki a szegények közt, hogy maguk iránt kedvező közhangulatot biztosítsanak. A gazdagok még így is mindig el voltak telve félelemmel, hogy szociális forrongás elűzi őket 8 e. Munka és szórakozás 1. Az ókori ember viszonyát a munkához jórészt társadalmi helyzete szabta meg. Ezenfelül különbséget tettek munka és munka közt: más meg= ítélésben részesült az a munka, amelyet valaki kenyérkeresetként végzett, és másként ítélték meg azt a munkát, melyet valaki a köz érde= kében vagy szellemi foglalkozásként teljesített. A munkára vonatkozó közgondolkodást még a császárság korában is meghatározták régi írók, költők és filozófusok nyilatkozatai. Homeros számára magától értetődő volt, hogy királyok és hősök dolgoznak, mint ahogy Hephaistos is maga készít el egy pajzsot. Ugyanígy végeznek házi munkát a cselédekkel együtt előkelő asszonyok is. Hesiodos is a munka dicséretét zengte: „Munkáival szereznek a férfiak sok jószágot és meg* gazdagodnak. Akik dolgoznak, sokkal kedvesebbek a halhatatlan istenek* nek és a halandóknak. . . Mert gyűlölik a dologtalanokat. A munka sohasem szégyen, szégyen azonban a dologtalanság 8 7." A régi görög törvények is elítélik a munkátlanságot, lustaságot és tunyaságot. A rab* szolgaság elterjedésével azonban a fizikai munka jórészt a rabszolgákra hárult. De a rabszolgamunka éppen úgy, mint a bérért végzett munka alacsonyabbrendűnek számított. Ezt a gondolkodást alátámasztották a filo* zófusok is. Platón ugyan igyekezett a munka társadalmi jelentőségét kiemelni: felismerte a dologtalanság és tunyaság veszélyét, de ez még nem jelentette nála a munka erkölcsi értékének felismerését. A mester* ember ülő foglalkozása s munkahelyhez kötöttsége ugyanis szerinte meg* károsítja a lelket és így ártalmas az erény számára is. Hasonlóan gon* dolkodott Arisztotelész is. Elismerte ugyan, hogy a munka hasznos a társadalomra, de úgy vélte, hogy az lealacsonyítja a szabad embert a rabszolgák sorába és akadályozza az erény gyakorlását. Dolgozni kell, azonban a munka célja a pihenés semmittevése, mint ahogyan a háború célja a béke. Ezért a kontemplativ életformát — a bios theórétikost — előnyben kell részesíteni a munkavégzéssel és a cselekvő élettel — a bios praktikosszal — szemben. Rómában Cicero adott hangot annak a közfelfogásnak, hogy a pénzért vállalt munka lealacsonyítja az embert a rabszolgasorba. Vannak azonban a szabad emberhez is illő foglalkozások, melyek „nagyobb bölcsességet 8 8 Lukianos, Gallus 22; Rostovtzeff, id. h. I, 125. lap. 8 7 Hesiodos, op. 307 kk. 103
