Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-18 / 12. szám
12. szám. Az adóalapi segély felosztása. Az 1914. évi adóalapi segély felosztás igen sok panaszra adott okot. Sok egyház, — mivel kevesebb segélyt kapott, mint az első felosztásnál, — nagy bajba jutott. Ámbár egyházam nem tartozik azon egyházak közé, amelyek kevesebb segélyt kaptak, nekem is fáj, ami másoknak fáj s mivel az elkeseredés nem szűnik, e sorokban én is hozzá kívánok szólani a kérdéshez. Az a meggyőződésem, hogy bár a százalék 45-ről 50-re emelkedett, a legtöbb egyháznak — különösen ott, ahol a tisztviselők fizetése terményben van kiszolgáltatva, — több adóalapi segélyt kellett volna kapnia. A termények ára ugyanis emelkedett s ha néhol különbség lenne, az csak abból származhat, hogy az első összeírásnál a megmunkáltatás értéke kát. holdanként 40 kor. most pedig a munka drágulása dacára csak 30 koronában állapítatott meg. 200—1600 koronányi segély megvonás azonban mégis feltűnő! Oly módot kellene keresnünk, hogy a felosztással az egyházak általánosan meglegyenek elégedve. Igaz, hogy a mostani adózás mellett ez igen nehéz, de az adóalapi segélyt élvező egyházakat rá lehetne kényszeríteni, hogy a régi adókivetéssel (eke után, igavonó után stb.) hagyjanak fel s hozzák be a zsinati törvények szerinti adózást. A mostani összeírásnál nagy hiba volt, hogy az egyetemes egyház nem gondoskodott minta számadásokról, városi és falusi gyülekezetek részére, hogy azok szigorúan a mintához ragaszkodva készítették volna el bevallásukat. Utasítás volt ugyan, de ezt így is, úgy is lehetett magyarázni. A mintát be kell tartani, most azonban úgy csinált mindenki, ahogy akart s tudott. Hiba volt, hogy az egyházközség az egyházmegyei számvevőszéktől nem kapta vissza felülvizsgált számadásait s így nem tehette a felülvizsgálatra meg észrevételeit. A jövőben szükségesnek tartanám, hogy a számvevőszék által felülvizsgált számadások közöltessenek az egyházközséggel s ne a számvevőszék töröljön tetszése szerint, hanem utasítsa az egyház- községet, hogy utasítás szerint helyesbítse az egyes tételeket. Normál költségvetésen más, mint egyház- község ne változtasson. Sőt az adóalapi bizottság is csak akkor jár el helyesen, ha az utasítással meg nem egyező számadásokat az egyházközséghez küldi vissza helyesbítés véget! Ezen eljárásnál nem fogják szidni se a számvevő- széket s nem fognak haragudni az adóalapi bizottságra s annak egyes tagjaira; kevesebb lesz a panasz s nyoma se lesz a mostani elkeseredésnek. Ha ezen eljáráshoz idő kell, tessék ezt az időt megadni s hamarább kezdeni a nehéz, de fontos munkát. Többen azt mondják, hogy az adóalapi segéiyt lélek- szám arányában kellene felosztani, erre törekszik pl. a Bányakerület. Ez a felosztás azonban nemcsak, hogy nem helyes, hanem egyenesen igazságtalan volna. Itt a példa: a nagyhonti esperesség s szarvasi egyház lélek számra majdnem egyenlő, de mig a nagyhonti esperesség hívei 34 lelkészről 50 tanítóról 40 templomról 34 papiakról, 50 iskoláról s tanítói lakról gon178 doskodnak, addig a szarvasi egyháznak csak 3 lelkészről 28 tanítóról 2 templomról 3 papiakról s 28 iskola s tanítói lakról kell gondoskodnia. A segélyt talán azért kapjuk, mert szegények vagyunk. Kérdem tehát volna-e valakinek szíve, aki mondaná s akarná, hogy a honti esperesség és a szarvasi egyház egy összegű segélyt kapjon? Azt hiszem evangélikusok között nem! Az állami adó utáni felosztás szerintem a legigazságosabb, mert hiszen az állami adó hű tükre a hívek gazdagságának vagy szegénységének. De ennél a felosztásnál nem az 1912. évi hanem az 1913. évi állami adót kellett volna venni, mivel az 1912. évi és 1913. évi állami adó között, — új kataszteri rendezés folytán — nagy a külömbség. Nemcsak azért, hogy a földadó kát. tisztajövedelem 25°/0-ról 20% csökkent, de a földek új osztályozása is nagy változást idézett elő, oly annyira, hogy némely sovány földü község adója 200—600 koronával csökkent, máshol meg emelkedett. Már pedig ezen tíz évi ciklusban az 1913. évi adót fogjuk fizetni, tehát helyesebb lett volna az 1913. évi adót itt is alapul venni. De ha ezen felosztást vesszük alapul mégis találkoznak oly esetek, a melyek jogorvoslást igényelnek. L. és N. egyházak lélekszámra majdnem egy formák, nem kongruások a lelkészeik, állami adójuk is elég közel esik egymáshoz (4070 korona 4396 korona). Egy lelkészről, egy tanítóról, egy templomról, egy papiakról s egy iskoláról gondoskodik mindkettő s mégis L. kap 2500 koronányi segélyt N. nem kap semmit és pedig azért, mert N. egyház a földek s a termény régebbi megváltása következtében lelkészének-,; T600 korona fizetést ád, ellenben L.-ben nem váltatván meg a lelkészi fizetése a lelkész 4000 koronára rúgó fizetésének az 1600 koronán felül eső részét nem az egyháztól, hanem az adóalapi segélyből kapja mind a tíz éven át. Ha az L. egyház lelkészének a fizetését kiegészítjük az adóalapi segélytől 4000 koronáig, nem volna-e helyes jogos s igazságos, hogy az N. egyház lelkésze szintén kapjon legalább 800 koronát? Ha a gazdagnak adunk, a szegénytől se szabad megvenni a megfelelő segélyt. Ezen külömbségeket csak úgy lehetne kiküszöbölni, ha a lelkészi fizetéseket rendeznők, meghatároznék nemcsak a maximumot, hanem minimumot is. Ha meghatároznék ezt a lelkésznél, ugyan azt kell tenni tanítónál is, sőt én minimum mellett mindkettőnél a családi pótlékot is megadnám. Mert hiszen sok egyház a melyik ezt megtette nagyobbodott az egyházi adója, nagyobb az adóalapi segélye is. Meghatározandó, hogy az egyházi jegyző, gondnok, iskola szolga fizetése felvehető-e ilyen segélynél, vagy nem. Ha igen, milyen összegig? Rendezendő a kolleda, kantáció, gregozicáció stb. ügy. Ez sok helyen meg van váltva. Ahol meg van váltva, ott felvehető, a hol nincs megváltva, ott törlik. A megváltásoknál és értékeléseknél nagyobb lelkiismeretességei kell eljárnunk, mert hiszen furcsa, hogy egy s ugyanaz szolgálmány 60—600 korona között volt értékelve. Egy helyen 60 korona máshol 200, 400, 600 korona sőt ez utóbbi ezt is keveselte. 179
