Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-11 / 11. szám
11. szám. termelők a városi éhező, vásárolni akaró közönségnek fitymálva azt mondták: egyenek az urak pénzt, ma, mi termelők vagyunk az urak. — A tapasztalat bizonyítja, minden hivatalos, maximálás, csak még nagyobb árnövekedést jelent. — 14 korona a talpbőr kilójának a maximális ára, kapni nem lehet, ma itt 30—32 koronájával fizetik. így van minden a legszükségesebb élelmi cikkekkel: zsír, liszt, tej, fűtőanyaggal stb. És itt jövök kontaktusba azokkal a bankokkal, melyekről az elmúlt hetekben az országházban és a sajtóban oly valóban érdekes és tanulságos dolgokat hallottunk, olvastunk. Csak benyomása alatt írom e sorokat. Akit érdekelnek csak a dolgok, ajánlom annak az ezekről szóló részletes országgyűlési tudósításokat elolvasni, sokat tanulhat, okulhat azokból a jelen drágasági viszonyokra vonatkozólag. Magam nemcsak e hivatalos tudósításokból, de mint egy nagyobb, számtalan kisebb- nagyobb banki központban élő, közvetlen tapasztalatból is látom, hogy aki a szervezett banki üzleti érdek- közösségbe tartozik, annak van zsírja, lisztje, cukorja, kávéja, bőre, terménye, fája s mindene a mire szüksége van, természetesen hitelképesség mellett, aki azonban e banki, üzleti érdekközösségen kívül esik, az járhat, futkoshat boltról-boltra mig valahol, csak megszabott mennyiségben, könyörülnek rajta egy utolsó mentsvárban, a népsegélyző irodában segítenek rajta, úgy a hogy, napról napra. Nemcsak a múlt heti országgyűlési tárgyalásokból, hanem aki az életet, a nemzeti, társadalmi, üzleti, gazdasági, politikai viszonyaikat nyitott, figyelő szemmel nézi, könnyen meggyőződhetik arról, hogy a pénz, a tőke nem csak váltóérték, hanem egyúttal fontos közösségi érdekeket szolgáló eszköz is, mely mint ilyen határozott közösségi érdekek szolgálatában áll s joggal mondhatjuk, ebben az értelemben, hogy a pénznek is van nemzetisége, politikája, üzleti osztályérdeke, sőt ebben az értelemben állíthatjuk, hogy van határozott konfessiója is. Mindig attól függ, kinek a kezében és hatalmában van. Az angol font a világ minden piacán az angol érdekek szolgálatában áll; a francia frank Oroszországban is reváns politikát csinál; az orosz rubel Magyarországon is pánsláv missiót fejtett ki; a pápa Péter-fillérei mindenütt a világon a pápaság szekerét tólják. Azt hiszem, ezeket közülünk senki kétségbe nem vonja. Csodálkozunk ezen, kárhoztatjuk ezt? Nem, sőt ellenkezőleg természetesnek kell tartanunk ezt. Mindig így volt ez, mióta az ember ember. Előbb az anyagot, majd fejlődéssel a pénzt, a tőkét egyes törzsi, nemzetiségi s más egyébb érdekközösségek szolgálatába állította. így van az napjainkban s így lesz s marad, míg csak el nem éri valamikor az Übermensch magas fokát, illetve míg szerintünk meg nem valósul a földön az istenországa, mely nem evésben és ivásban áll. De itt van előttünk s körülöttünk a mindennapi tapasztalati példa. Nincs az országban az a jelentékenyebb társadalmi osztály, mely a maga érdekeinek védelmére és támogatására, nem a mi lelkészegyesületünk kegyes óhajtások módjára, hanem kellő súllyal bírna, szervezve nem volna. Míg ellenben mi, az egyház belső tisztviselői, különösen a lelkészek szétszórva, 1 07 egyedül, a társadalmi és az anyagi érdekek ütköző pontjain állunk. De velünk együtt így vannak a gyülekezetek is. A hivatalosoknak évenkénti gyűlési összejövetele, száraz, meddő közigazgatási kérdésekben vajmi keveset számít ott, hol a társadalmi, politikai, gazdasági érdek, hatalmi ügyek döntőleg parancsolnak. Ide céloz az én törekvésem, amikor az egyház birtokában lévő anyagi értékeknek, tőkéknek az egyetemes egyház összességének közvetlenebb szolgálatába való helyezését sürgetem. Nemcsak az a jelentékeny haszon, melyet tőkéinknek a magunk kezelése által elérhetünk, melyet ma mások visznek el, hanem azon riási előny, melyet a minél nagyobb tőke birtoklása annak szerves kezelése, értékesítése jelent, micsoda jelentékeny módot, eszközt, tartalmat adna kezünkbe egyetemes vallás-erkölcsi, kulturális, sociális, belmissiói tevékenység kifejtésére, egyházunk, intézményünk megerősítésére és egyes tagjaink boldogulásának előmozdítására. És mi mindezt, örökös lamentálással szegénységünkön (ami nem igaz, mert hitelvi tekintetben a leggazdagabbak s anyagi eszközökben is elég gazdagok, csak azok értékelésében naivok vagyunk) tétlenül hagyjuk, mástól várjuk az alamizsna segítséget s irigykedve nézzük a más okosabban szervezett érdekközösségek évenkint jelentkező tekintélyes nyereségét, súlyát, hatalmát, boldogulását. Az élet halad, fejlődik. S mi még mindig talán azt hisszük, hogy falusi kis harangjaink megkondításánál űzzük, el vetésejn^ről a jégjesőt. Szemforgató rqyjdebb vagy. hosszabb imádsággal, lehozzuk az ég áldását a földre, az égi békét a felfordult világra. Pedig már elődeink is tudták és gyakorolták, hogy ora et labora! S ezekre vonatkozólag is, nekünk is szól az intés: Galileabeli férfiak, mit álltok, nézvén mennybe? Ap. csel. 1.11. Elmenvén, tanítsatok minden népeket... Mat. 28. 19. Luk. 16. n__12. Luk. 19. n_26- Segíts magadon s az Isten is megsegít. Kassa. Homola István, ev. lelkész. Az igaz papság tüköré. IV. Ugyanaz az ember. A tanítónál. — De hiszen akkor nem mehet a fiam inasnak se, tanító úr — mondja alázatosan az ember. Tegye meg kérem alássan, hogy átereszti a gyereket... — Nem lehet kérem — mondja a tanító. Hát nem megmondtam eleget, hogy nem tud a fia annyit se, mint a második osztályos? Miért nem szorította jobban otthon a tanulást? A gyereknek volna esze, de ha nem tanul, nem segíthetek rajta. Megfogom buktatni, nincs máskép!-— Tanító úr, az isten áldja meg, már ne tegye meg velem azt a szégyent. Mit fognak szólni, ha meghallják a rokonok, meg a keresztszülei!? Hisz már gyónás alá esik a gyerek! Inkább majd jól szorítani fogom... 168
