Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-11 / 11. szám
V-VT 11. szám. Hiába szorítja, most már késő. Két hónap alatt nem lehet egy évi anyagot rendbe hozni. Ne is beszéljen sokat, mind hiába. Ne tartson föl, mennem kell az iskolába. Az embernek még az ebédutáni ideje sem szabad! A fia meg fog bukni - Isten áldja meg! A postán. Ajánlási dij 45 fillér, express díj 30 fillér, hadi bélyegre 16 fillér, összesen 91 fillér — nyújtja ki a kezét a postamesternő az ablakon. A paraszt leguggol, jámbor pofával benéz az ablakon s kérdi:- Hogyan tetszett mondani, kérem alássan? Fizet összesen 91 fillért, de siessen, mert mindjárt visszaadom a levelét! Posta indulás van! hangzik ki az ideges hang a kis ablakból. Nincs nálam több csak 38 krajcár, azelőtt ölég volt, dörmögi mély hangon az atyafi. Azért nem hoztam most se többet... Aztán még egy fillért is visszakaptam a 38 krajcárból... — Az akkor volt, de mondtam már ne sokat beszéljen, mert azonnal visszaadom a levelét - kiáltotta egyre idegesedő hangon a kis ablak. Nyolc hadi bélyeg 16 fillérrel több, összesen 91 fillér, van pénz, vagy nincs pénz? — Annyi nincs kérem alássan... * Akkor itt a levele s azzal gyorsan becsapódott a kis ablak. Az atyafi egy darabig nézi a levél címét, forgatja kezében, aztán újból leguggol a kis ablakhoz és csűszó-mászó alázatossággal ‘ beszól: De hát akkor kérem alássan máma nem mehet el a levelem?... A fiamnak írom Kanizsára... A kis ablak nem felel a kérdésre semmit... Az atyafi elunja a guggoló helyzetet s fölegyenesedik. Nézi a levelét elgondolva. Jó ideig vár, aztán megint a kis ablak elé hajlik: — Hát akkor kérem alázatosan nem mehet el máma a levelem?... A kis ablak nem felel a kérdésre semmit... A község házán. Hát még mindig nem megy el? kiáltotta átérzett haraggal a jegyző. Nem kap hadisegélyt, punktum, ne kínozzon tovább. Egyetlen egy állást nem terhelt meg annyira a háború, mint a községi jegyzőt. Meg fogok bolondulni a sok gondba és munkába, vagy megszököm innen... Menjen innen mielőbb, a községi elöljáróság jól ismeri a maga anyagi viszonyait, hogy merészel ily szemtelenül hadisegélyt követelni!? Hisz magának háza, földjei vannak? Egy szót se többet!! Alászolgájaü! De könyörgöm jegyző úr, a Szabó István is kapott, pedig az se szegényebb nálamnál... Vagy ott van a... — Héj kisbíró, János... kisbíró, azonnal dobja ki ezt az embert! A parochián. — Adjon Isten jó napot, kedves Takács uram, no hogy mint vannak odahaza, a felesége... hát a fia írt-e már azóta? Ugy-e az a sok gond, bánat? - fogadja a pap szívélyesen kedves Takács uramat. Azért kérettem magamhoz kedves Takács uram, hogy az egyházi adóhátralékát, ha lehetséges volna valamiképen... Azt már meg nem fizetem, tisztelendő úr! Fiam nem volt idehaza, nem keresett kenyeret, az egyházat nem vette igénybe, nem tartozik neki semmivel. A magamét megfizetem, de a fiamét nem! De nézze csak kedves Takács uram, ha mindenki ezt mondja, hát akkor hova jut az egyház? Hisz nemcsak a maga fia van a háborúban! Hát ha senki sem akar fizetni, mi lesz az egyház adósságával, a pap, a tanítók, az egyházfi fizetésével? Hát mi tán a koldusbotot vegyük a kezünkbe?... Már én arról nem tehetek, tisztelendő úr. De annyi igaz, hogy én meg nem fizetem, amit hátraléknak kiírtak. Nemén! Nincs az a hatalom, ami rákényszeritsen! De nézze csak kedves Takács uram, hisz az idén ötször annyi pénze van, mint máskor, hát miért nem?... Mindegy tisztelendő úr, nem fizetek. Isten áldja meg tisztelendő úr. Isten áldja meg Takács uram... Tiszteltetem a kedves feleségét, kedves Takács uram! Lelkész. Időszerű gondolatok. Egy lelkész széljegyzetei. Az entente-ről írják folyvást lapjaink, hogy innen is, meg onnan is lekésett, ügy érzem, hogy mi evangélikusok is sok tekintetben hasonlítunk az ententehez, vagyis magyarul mondva lekésünk nem egy helyen ott, ahol nagyon is elöl kellene járnunk. így többek között ebbeli véleményemben megerősít az a kis katholikus könyvecske is, melynek címe: „Religiöser Berufskatechismus für kath. Krankenpflegerinnen“. Hogy egy ápolónő mit tehet, mennyire visszaadhatja azt a beteg embert, a lelket egyházának, efelett tovább elmélkedni felesleges. Nemcsak a betegeket kell azért imádkoztatni akarni, mert könyen úgy járhatunk, mint az egyszeri úriasszony, ki folyton hordta az imakönyveket, a véd- szenteket a k. k. kórházba úgy, hogy az egyik katona már vagy öt imakönyvet őrzött a vánkosa alatt s mikor a hatodikat akarják neki odaadni, felsóhajt: hát hiszen én imádkozom, mert szenvedek, de váljon önök hálaadásból dicsérik-e az Urat, hogy egészségesek! * A napilapokban lépten nyomon olvashatjuk, katholikus missió Szerbiában, katholikus missió Boszniában, Bulgáriában, Törökországban stb. A „8 órai újságban“ a március 3-iki számban azután a hercegprimás a magyar katholicismus programjáról, teendőiről és jövőjéről a többek között a következőket jelenti ki: A világháború egyik nagy nyeresége az, hogy a magyar nemzet szorosabb szövetségre lépett fajrokonaival: a bolgárokkal és törökökkel. A török birodalom területén virágoznak a katholikus missiók. Ez a török nemzeti érdekekre nem sérelmes, hiszen a katholikus egyház internacionalis, a háború után a pápaság és a törökök között konkor169 170
