Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-02-05 / 6. szám
6. szám. azoknak, akik e körön belül annak hirdetésére lesznek hivatva, a tudományos képzettség minden fegyverével felkészülve, bátran a szeme közé kell majd nézniük minden akadálynak. Ha ez meglesz, az eredmény nem maradhat el. Tények igazolják, hogy az evangéliomi hit bármely pályára készülő intelligens ifjú számára megkapó és megelevenítő életforrássá tud válni ma is. Bizonyos, hogy bő termést ígérő aratás kínálkozik tt is, de arató nincs, aki ezt elvégezné. S ha valamikor, úgy most felette idején való kérni az aratásnak urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába! A háború után nemcsak testi, de lelki bénák is fognak érkezni s ez utóbbiak gyógyítása az egyházra vár. A hadsereg legnagyobb mértékben a főiskolai hallgatók sorában lévőket követelte magának s így elsősorban róluk kell gondoskodni, hogy a béke, amelyért harcoltak majd nekik is igazán békét jelentsen. Végül még, mint igen életbevágó kérdést, a nőnevelés kérdését említem meg. Ennél is igen nagy szükség volna arra, hogy a vallásos nevelést új, a modern élet kívánalmainak megfelelő alapokra fektessük. Hiszen a leányok nagy számban voltak kénytelenek eddig is kenyérkereső pályákra menni, a háború után pedig még többen lesznek, akik erre rá lesznek utalva. Meglátszik-e s meg fog-e látszani ennek a körülménynek a nyoma a vallásos nevelés fejlesztésénél? Tudja-e az egyház a maga lelki gondozásával pótolni azt az űrt, amely náluk a családi élet hiányában bekövetkezik? Úgy érzem, hogy ..itt. .az egyháznak feladatai vannak! A katholikus egyház itt is előnyben van. Érzi és tudja, hogy a nő ezen a téren erőt és értéket képvisel. Ami abból is kitűnik, hogy vegyesházaság esetében, ha a nő a katholikus fél, a családi élet vallásos jellegét rendszerint ő adja meg. Miért ne történhetnék ez, ha nem is fordítva, az legalább a paritás elve szerint? Miért legyünk mindig mi a gyengébb fél ? Mi agresszív egyházpolitikát nem folytatunk, az sem lehet célunk, hogy asszonyaink a zárdái neveléshez hasonló nyomokat viseljenek lelkűkben, az azonban vitális érdekünk, hogy ők öntudatos evangélikusok legyenek. Csak az szükséges, de erre aztán múlhatatlanul szükség van. Ezzel befejezem ezt a hézagos gondolatfíizést, amely nem tökéletességet arrogál, de megszivlelést, kiegészítést s mindenek felett sürgős munkát kér. Hangsúlyozom: sürgős munkál, amint azt e sorok elkészültekor a gyermekek evang. nevelése ügyében tarlóit konferencia határozatai is megerősítik. Az idő eljár s a kőzet jövő új irányokat, új célokat fog szabni minden néven nevezendő nevelés elé. Új feltétetekhez fogja kötni annak elöbbrehaladásáf és érvényesülését. A vallásos nevelésre is új feladatok háramlónak majd s eléje esetleg az eddigieknél is nagyobb akadályok fognak gördülni. Mái pedig az egyház jövője nagy részben (ha nem teljesen) a vallásos nevelésen múlik. Ennek a meggondolása kell, hogy alapos és sürgős reformálást vonjon maga után. Biszkup Ferenc. Gádoros. Ha egy lelkész önálló, rendes állását egy segédlelkészi „stallummal“ akarja elcserélni, az nem tréfa dolog. Hirdetése, illetve ajánlkozása több helyen megdöbenést keltett s többen a legőszintébb részvéttel követelték a szerkesztőhöz írott levélben, hogy a gádorosi lelkészről egyházunk valamely illetékes hatósága megfelelően gondoskodjék. Ezt magunk is szükségesnek és egyházunk becsületbeli feladatának tartjuk. Ezzel azonban reméljük, hogy nincs elintézve a dolog. A személyi kérdésen kívül ott a szomorú egyházi probléma: hogyan lehetséges az, hogy egy ezernél nagyobb lélekszámú* evang. egyházban a lelkésznek nyomorognia kelljen s hogy egy ilyen egyház a maga erejéből ne tudja magát fenntartani?! Ez határozottan szomorú, sőt megdöbbentő tünet. Nálunk ugyan azt tartják szomorú tünetnek, ha valakinek csupa véletlenségből a túlságosan kinyújtott lábára taposnak, vagy pedig ha valakinek a felette becses véleményét mindenki szolgai meghunyászko- dással nem helyesli. Túltengő egyéni érzékenységben szenvedő jelentéktelen közéleti szereplők ilyen hasonló személyes ügyeiket fújják fel „szomorú tünetekké“, holott ez mind semmiség Gádoros problémájához képest. Persze ezek a jó urak azt hiszik, hogy a világ is az ő becses személyük körül forog és inig ők ebben az ostoba korlátoltságban élnek, cikkeket írnak és iratnak saját apró ügyeikről és vesszőparipáikról, addig egyházunk fundamentumai inognak meg. Az egyház materiális létének egyik talán legfontosabb tényezője az egyházközség. Mikor egy aránylag népes egyházközség legminimálisabb kötelezetségeinek is csak a legnagyobb erőfeszítéssel tud megfelelni, akkor ezzel a jelenséggel érdemes behatóbban foglalkozni. Utánajártunk tehát Gádoros problémájának. Maga a lelkész kérdezősködésünket nem tartotta feleletre méltónak, más feltétlenül jól értesült, a viszonyokat ismerő oldalról azonban kaptunk némely útbaigazítást, úgy hogy Gádoros problémáját kezdjük tisztán látni. Gádoros problémája nem személyi kérdés. Gádoroson minden pap kiizd az élettel. Az egyház évtizetek óta birkózik egy csomó anyagi bajjal, melyeknek alapja Gádoros sajátságos viszonyaiban rejlik. A községnek 4003 lakosa van, határa pedig elenyésző csekély; mindössze 100 hold a falu 250holdyni területével együtt. A lakosság 90 0 0-nak birtoka nincs, többnyire napszámos és cseléd sorban él. A közeli uradalmakból elbocsájtott cselédek letelepedése következtében a nincstelen lakosság száma folyton nő, viszont akinek valamije van (ezek közt a legtöbb jóravaló, igyekvő evangélikus,) elmegy Nagyszénásra, ahol valami kis földet vásárolhat magának. Ez magyarázza a kath. egyház folytonos lélekszámbeli gyarapodását és az evangélikus folyton növekvő elszegényesedését. •Gádoroson az 1910. évi népszámlálás adatai szerint 4(X)3 lakos volt. Ezek közül 2053 a róm. kath. 439 a ref. 1379 az evangélikusok és 00 az unitáriusok száma. Érdekes volna tudni, hogy hogyan él meg a gádorosi ref. pap, mert tudtommal Gádoroson ref. egyház is van. , 89 90
