Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-18 / 47. szám
Megfigyelések az idei egyetemes gyűlésről. Irta: Jeszenszky Ignác, nagykikindai ev. lelkész. Csodálattal adózom Prónay Dezső bárónak; első sorban és mindenek felett neki. Kivételes mértékű ember. Nem pusztán az egyházi férfiúról szólok, mert hasonló buzgó és kiváló egyházi férfiaink vannak s lesznek még nekünk, hanem az én csudálatom perspektívájában most az egész ember áll azzal a kivételes isteni ajándékkal, mely első feltétele annak, hogy valaki szerencsés kezű lehessen a munkáiban és reá az emberileg lehető tökéletesség mértékét merjük alkalmazni. A biblikus kor határán állani a testi és szellemi erők bámulatos egyensúlyával, a szellemi kiegyenlítettséggel, amely egy harmonikus, hitteljes és tudatos világnézet gyümölcse — és ezt a nagy adományt nemcsak befelé élvezni, de ezzel teljes frissességgel kifelé is hatni, ha kell lerombolni, ha kell felépíteni — ez a csodálatos a hetven és néhány esztendővel a vállán. Kis dolgokban is felfedezni a nagy készülődések rejtett szálait; minden apróságot azonnal meglátni, mefigyelni, értékelni s nyomban magas szempontok ala rendelni — ezek is a nagy kvalitások tartozékai. Négy napi tanácskozásokon keresztül is mindig s állandóan frissnek, ötletesnek, a szöget fején találónak maradni — ebben nem tudnánk ma sem versenyezni vele. Prónay báró mellett el is felejti az ember az ikerelnökséget. De mi is az? Egy szerb ügyvéd, a ki az egyházában szerepelni akart s a világi elemnek nagyobb befolyást biztosítani — érdeklődött a mi ikerelnökségi intézményünk iránt, de azt végre is absurdumnak Ítélte. „Két kard egy hüvelyben !“ kiálltott fel a heves vér. Nem két kardról van itt szó, — mondám neki. Nálunk csak egy kard van: ez a jelen esetben a világi elnök s egy hűvel, a jelen esetben, az egyházfő. Az egyik villog, vág, a másik befogad és elfedez. Vagy elképzelhetné-e valaki megfordítva, hogy Baltik atyánk egyszerre felpattana helyéről és kijelentené, hogy ezentúl ő lesz a kard és fog villogni, vágni és Prónay legyen a nyugvó, szendergő hüvely? . . . Persze vannak más beosztások is, hogy az egyházi ember az agilis és gyors ész-kéz — ott ő az a kard. Szeretem, hogy a világi elnökben meg legyen a temparatum, a lendület, hév, mert a mi papi karakterünkben úgy is sok van a resignációs, szendergő természetből. A Szelényi eset ismét újabb suhogással engedte megmutatkozni a vágó-villogó kardot. Előkerült ismét Szelényi vallási tankönyve az egyetemes gyűlésen. v„Az evangéliumi keresztyénség világnézete.“ Nem foglalkozom e mű súlyos hiányaival a magam szempontjából, de értékelvén benne magam is azt a bátor kezdőt, amely szakít a sablonos rendszerrel és a vallási kérdéseket a modern tudományos megismerés világításában is oda meri helyezni s ezzel 738 a tanuló ifjúság nyiladozó szabadabb gondolkodásának is mérséklő tápot nyújt, de a hitoktatónak is alkalmat ad arra, hogy a mit a középiskolák egyes tanárai a természettudományi órákon fesztelen örömmel vágnak szembe a vallásos felfogásnak — ők a készen nyújtott anyag segítségével ellensúlyozni iparkodjanak. A tanügyi bizottság javaslata megakarta vonni Sze- lényitől a jogot ezen tankönyv további használatára nézve, mivel a szerző a letelt határidőn belől nem vitte keresztül a követelt javításokat. Ez a követelt javítás, illetve egy második kiadás rendezése, a szerző szerint, nagy anyagi kárt okozna a kiadónak is, mert az első kiadásból még nagy készlete van. Egyik okoskodás sem áll meg. Vagy rossz és veszedelmes a könyv, akkor egyetlen egy példányát sem kellett volna forgalomba engedni, vagy pedig, ha annyira tűrhető, hogy engedélyezhették, akkor meg ne állják útját folytonossan. Majd úgy tűnt fel a dolog, mintha egyes körök feszélyeztetőnek vélnék a Szelényi könyv szabadabb irányát s most alaki okokból akarnák ezt elérni, amit elvi okokkal nem mertek volna indokolni. No de remélem, hogy ezzel oly reklámot csináltak Szelényinek, hogy tankönyve iránt majd jobban érdeklődnek a hitoktatók is, elfogy az első kiadás mihamar. És ne féltsük az igaz protestanizmust a szabad mozgástól, a modern, nyílt bíráló gondolkodástól. Ebben fogyatékos éppen a mai protestanizmus, ebből kellene egv kissé uj lelket szívnia magába. Hogy Prónay Dezső báró ebben az ügyben, mint egy tüzes ifjú pattant fel, hogy síkra szálljon az egészséges protestáns liberalizmus zászlója mellett — ez a koronája az ő szellemi élénkségének és hajlékonyságának, a melyet idő nem öregít és be nem rozsdái. Készüljünk pedig, mert mielőbb felharsannak a kürtök, a melyek a protestantizmus alvó leányzóját, vagy már anyókáját, fel fogják riasztani. Sajtóhajtások. I Az idei egyetemes közgyűlés és fiókülései arról lehetnek nevezetesek,hogyrajtuklépten-nyomonasa/7dbű lehetett botlani. A minálunk uralkodó antizsurnalizmus abban is megnyilvánult, hogy egymást érték a kirohanások a sajtó ellen és a sajtó „támadásait“ visszautasító önérzeteskedések. Mondanunk sem kell, hogy ezek nagyobbrészt, sőt mondhatni kizárólag az „Evangélikus Lap“ ellen irányultak. Három eset igen jellemző szemléleti oktatásul szolgált. Az egyik Draskóczy Lajos eperjesi theol. tanár lelkészegyesületi felszólalásához fűződik. Neki jutott a szerencse, hogy „visszautasítsa“ a mi kritikánkat s tiltakozzék az ellen, hogy a vezetőség elemi iskolát akarna csinálni lelkészegyesületi közgyűlésekből. A szónoki páthosz, a dörgő hang gyönyörű volt. Mikor elhangzott a két előadás, Szeberényi Lajos Zs. az ő száraz gúny- jával bátorkodott megjegyezni, hogy épen az ilyen előadások bizonyítják, hogy jobb, ha mi nem foglalkozunk a belmisszióval és a szocializmussal ... Ez 739
