Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-09-09 / 37. szám

37. szám.

E tervezet megvalósítása érdekében az esperességi közgyűlés elé terjesztette az esperes a köv. határozati javaslatot:

„Ág. hitv. ev. katonáink céltudatos lelki gondozása végett intézzen feliratot a kerületi közgyűléshez, hogy sürgősen tegye még a lépéseket az ev. tábori lelkészed intézmény reorganizálása iránt. Nevezetesen

a) szaporíttassék a tábori lelkészek létszáma a hadtestek száma arányában;

b) a tényleges katonai lelkészek a tart. ev. lelkészekkel és ev. katonasággal foglaltassanak össze egy egységes szervezetbe;

c) állíttassék ezen szervezet élére ev. tábori püspök, aki ev. egyházi katonai ügyekben a hadügyminiszter egyedüli véleményezője és tanácsadója;

d) ezen új katonai szervezet részére az ev. egyházegyetem és a tényleges tábori lelkészek közreműködésével állapíttassák meg és adassák ki egy új ev. katonai lelkészi szervezeti szabályzat;

e) addig is, míg ezen szervezés keresztül vitetik, a most érvényben levő szerv, utasítások VII. fejezete 8. kikezdése alapján sürgősen intézkedjék felügyeleti jogának gyakorlása iránt“.

Arról nincs hírünk, hogy a gyűlés magáévá tette a javaslatot, azonban hiszük, hogy ez megtörtént s kívánatos volna, ha minden úgy történnék, ahogy ez a javaslat kívánja.

A reformáció dogmatikai jelentősége.

Irta: Linczcnyi Lajos.

VI.

Lássuk hát harmadszor, miben áll a reformátorok egyházi elve ?

Mikor már semmi kétség sem fért ahhoz, hogy az ember üdvét csak is a személyes belső erkölcsi önelhatározás útján, nem pedig külső cselekedetek révén érheti el, nem volt tovább semmi értelme annak, hogy a keresztyén lélek tovább is azon egyház leigázó hatalma alatt sinlődjék, mely egyház céljától inkább távolodni, mint ahhoz közeledni iparkodott. Az így felszabadult lelkek keresztyén közösséget létesítettek. Téves azonban azt hinni, hogy a középkori katholikus egyháznak semmi hivatása sem lett volna. A középkori államok helyes fogalmuk s rendeltetésük tudatára nem ébredtek s így sikerült az egyháznak államhatalommá fejlődnie s az állam feladatait és céljait szolgálni. Mindaddig míg a pictus masculus államfők Canossát jártak, míg az állam nem látta magában az erkölcsi intézményt, hallgatva s megalázva engednie kellett. Mind a mellett, hogy a körülmények jogosulttá tették az egyházat ez eljárásra, mégis jogbitorlás volt ez részéről, melyért az egyház, mint erkölcsi testület, drágán fizetett. Mert a mily mértékben helyettesítette az államot, oly mértékben felejtkezett meg magasabb hivatásáról, és mindinkább elvilágiasodott.

A reformátorok első pillanatra eltérő nézeteikben megegyeztek abban, hogy az egyház, mint külső intézmény, nem mutathat fel semmi isteni megbízatást arra J nézve, hogy törvényszerű előírásaihoz kösse az egyes j üdvét, mi által a lelkiismeret elviselhetetlen igájának ] bizonyul az egyház. Ha a pápa és a püspökök, mint világi urak, mint az állam hatalom hordozói, követelték < volna alattvalóiktól az engedelmességet, akkor ez a 1 reformátorok alapigazságai szerint meg lett volna engedve. De mihelyt az egyház azt állította, hogy úgy ’ a világi, mint az egyházi korona őt illeti, mihelyt úgy a világi, mint az egyházi hatalmát arra használta fel, hogy a lelkiismeretet elnémítsa s csupán törvényei ] tiszteletétől tegye függővé az egyes üdvét, a reformá- j torok ebben már többet láttak, mint pusztán hatalmi elbizakodottságot. Belátták, hogy az egyház nem maradhat továbbra is a középkor szellemének megfelelő jogintézmény, át kell alakulnia annál is inkább, mert ] a szentirásban szó sincs az egyház ily külső fogalmáról.

Krisztus és apostolai csak egy fogalmát ismerték az ; egyháznak, mely fogalom teljesen megfelel az érintett j keresztyén üdv személyes erkölcsi jellegének. Ha a , keresztyén üdv lényegének megfelelően Istennel való személyes életközösségen alapszik s ha ennek az élet- közösségnek egy bizonyos számú személy között meg kell valósulnia, akkor ennek természetes folyománya az, hogy — miután a személyek Istennel való újabb viszonyukból kifolyólag a régi viszonyból, melyben a bűnös emberekkel voltak, kiléptek — a jövőben egy I megújult erkölcsi életre egyesülnek, tudatára ébredve j annak, hogy tekintve érzelmüket s tetteiket, együvé i tartoznak. Tehát lényegileg összetartozó, mindnyájukat j vonzó központ, a Krisztus köré gyűlt és az üdv utáni törekvés által egyesültek képezik a hívők, vagy a szentek j egyházát, a congregatio sanctorum-ot. Ezt az egyház j középkori elvilágiásodása következtében csak a szék- ] tákban fenmaradt fogalmát az egyháznak állította helyre ' a reformáció. Az ágostai hitvallás I. 7. pontja a következőképen határozza meg az egyházat: „Egyházaink azt tanítják, hogy egy szent egyház örökké fenn fog állani. Az egyház pedig a szenteknek oly egyessége, melyben az evangélium helyesen taníttatik és a kegyelmi egykötők helyesen szolgáltatnak ki. E szerint az egy- I ház tagjai a szentek, nem a tökéletesek, hanem azok, a kik a szent lelket, mint az üdvösség lelkét Krisztus- j ban való hit által személyesen magukévá tették s ez által e világi életet uraló bűnök felé emelkedtek“.

Nagy jelentősége volt annak, hogy Luther mindjárt ; működése elején az irás alapján meghatározta az egy- ! ház fogalmát, mert csak így győzedelmeskedhetett az ; ellen tévedésein. Az egyház egyenlő a keresztyénséggel. 1 A keresztyénség egyháza mind azoknak, kik Istenben vetett hitben s Krisztus szeretetében élnek s ha mér- J hetetlen távolságok választják is el őket egymástól szívben és lélekben mégis egyek, mert mindegyik prédikál, hisz, remél, szeret. Itt nyilvánul meg az egyetemes papság elve. A mindenütt szétszórt és külső kapocs által nem egyesített egyháza a hívőknek Istenországának megvalósulása itt e földön, a mely mindenütt ott van, a hol a szivekben hit lakozik.

Sokan panaszkodnak, hogy a protestantizmus nem fejlődött hatalmas külső egyházi intézménnyé. Ennek ---------- *7n