Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-09 / 37. szám
37. szám. oka a protestantizmus hivatásában és természetében rejlik. A reformátorok abban a meggyőződésben voltak, hogy ha az egyház láthatatlan kapcsa az una fides, úgy maga az egyház is a dolog természeténél fogva ne legyen külső intézmény. Ennélfogva ha, a protestantizmusnak sem hivatása, sem képessége a külső egyházi intézmény létesítése, akkor minden igyekezet, melynek célja egy ily intézmény létesítése, a protestantizmus keretén belül reformáció ellenes. Maga Luther is élesen el Ítéli ezen törekvéseket s ismételten kiemelte, hogy az egyház, mint a szentek közössége láthatatlan és csak Istentől rendelt látható alakjában az ige és a sakramentumokban nyilvánul. Luiher e tételét háromfélekép értelmezik. Első az, hogy Luther egyház fogalmában két kört külömböztet meg és pedig egy külső látható és egy belső láthatatlant: Második szerint Luther csak láthatatlan egyházat ismert, az ettől eltérő, kegyelmi eszközök által meghatározott külső közösség előtte soha sem volt egyház. Harmadszor, hogy csak egy egyház létezik, mely azonban nem csak láthatatlan, de látható is. A látható és láthatatlan jelzők értelmét megkapjuk, ha ezeket úgy vonatkoztatjuk az egyházra, mint az Írásra a külső alakot és annak belső tartalmát. Hogy Luther véleménye egyezik ezzel, látjuk abból, hogy maga is mind a két jelzővel illeti az egyházat. Az egyházat láthatónak kell neveznünk, mivel in mundo et in carne van, de csak is a Szentlélek kijelentése által ismerhető meg külső érzékeinkkel, mert az egyház viszont nemcsak mundus et caro. Láthatatlan az egyház azért, mert jellegzetes tartalma földöntúli. Látható azért, mert e tartalom érzékileg észrevehető formában nyilvánul. (Folytatjuk.) Deuterojesajás. (Jes. 40- 55.) Fordította Hornyúnszky Aladár. Bevezetésül. „Abban az időben, amikor ez a mű íródik, Cyrusz már sok királyt és népet leigázott és épen nekiáll, hogy Bábelt megrohanja. Mindenkép valószínű, hogy a lyd Krözusz ellen a háború már véget ért és így az irat keletkezése 540 tájára helyezendő. Feladatát és célját, amelyet az irattal elérni kíván, Deuterojesajás mindjárt a bevezető költeményben jelzi. Nem visiok, melyekről sohase beszél, hanem auditio útján nyerte a kinyilatkoztatást, mely szerint a láthatatlan lények már felkészülnek, hogy a csodás útat a sivatagon keresztül egyengessék, amelyen Jahve a megszabadított Izráel élén Palesztinába fog vonúlni. Ennek hirdetése és az örömhír terjesztésére evangélisták szerzése az ő feladata. Annak teljesítésénél a maga személyét ép nem állítja előtérbe, sőt azt annyira elrejti, hogy még ma is vitás, hol is lakott tulajdonképen, Palesztinában-e, Egyptomban-e, Babyloniában vagy más valahol. Deuterojesajás az ekstatikus szárnyaló rythmusában beszél, de nem ritkán átlépi azt a határvonalat, amely a prófétát és a költőt, az isteni megbízottat és az 580 Istentől megszállottat egymástól elválasztja. Stylusán érezhető szellemének áradó gazdagsága, de hiányzik nála a nyilvános beszéd fegyelmezettsége; nem szól a tárgyhoz, nem kell arra törekednie, hogy a gyülekezetét valaminek végrehajtására vagy elhagyására indítsa, nem áll hallgatókkal szemtól-szembe; közötte és a dolgok között levegő van, mely előtte mindent festőileg szépít, csúfít, nagyít, kisebbít, megengedi, hogy beszéde címzését minden pillanatban megváltoztassa, a legkiesapongóbb képzelgést, a legsajátosabb bizonyítást és a legmélyebb áradozást lehetővé teszi, minket azonban szinte teljesen megfoszt a nyereségtől, amelyet ily szellemes író közlései egyébként korának valódi vallásos, történeti és kulturhistoriai viszonyairól nyújthatnának. Csakis önnönmagát közli, ő a lyrikus a próféták között. Mint ilyen nem disponál; beszédének vannak psychologlai szünetei és témaváltoztatásai, de nincs logikai beosztása. Folyton ismétlésekbe esik, nem ugyan szegénységből, sajnos azonban nem is tulajdonképi tárgy- és gondolatgazdagságból, hanem túl- tengéséből a képzeletnek és érzelemnek, mely arra izgatja, hogy a megkezdett témát folyton új formában variálja ahelyett, hogy kereken és világosan összefoglalná azt. Időbeli fejlődés is aligha állapítható meg, ámbár nyilvánvaló, hogy müvét nem írta le egyfolytában és a jelek sem hiányoznak teljesen, hogy a szerző hangulata változott, hogy hosszabb pausákat tartott az Írásban és hogy utólagos változtatásokat csinált. Egyébként természetesen számos változtatás idegen számlára Írandó, főleg sok betoldás, amelyek, sajnos, egy ótestámentomi iratnál se hiányozhatnak*. Duhm, das Buch Jesaia, üöttingen, 1892. 262 s köv. old. Az örömhír. 40 i Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! szól a ti Isteniek; * értessétek meg Jeruzsálemmel és hirdessétek neki, hogy letelt robotja, hogy leróva bűne, hogy kapott immár Jahvétó! kétszeres büntetést az ő összes vétkeiért. 1 Haliga! valaki kiált: „A sivatagban készítsétek el Jahve útját, egyengessetek a pusztában országutat Istenünknek! 4 Minden mélyedés emelkedjék fel s minden hegy és halom sűlyedjen le s a hepehupás síksággá váljék s a szakadékok sírna völgygyé: # s feltárul akkor Jahve dicsősége s minden, mi hús, majd látja együtt, mert Jahve szája szólott“. " Hallga! valaki szól: Prédikálj! Erre azt mondtam: Mit prédikáljak? „Minden hús fű és minden ékessége olyan mint a mező virága. 7 Elszárad a fű, elhervad a virág, ha Jahve szele fú rcája. Igen, csak fű a nép. 581
