Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-27 / 22. szám
22. szám. az imádság nem óv meg minden esetben a természet kérlelhetetlen rendjén bekövetkező sorstól. Ezzel az imádkozó a legtöbb esetben számol is. Miután szárnyaira bocsájtotta vágyait és kívánságait, minden eshetőség ellen biztosítja magát azzal a fordulattal: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te“. Ebben a fordulatban benne van az a meggyőződés, hogy az imádság nem feltétlenül ható kozmikus erő, hanem csak szubjektív vágyakozás, amelynek meg kell alázkodnia Isten akarata előtt. A keresztyén imádság ilyen feltétlen megalázkodás, mert minden keresztyén imádságnak az utolsó akkordja az Isten bölcs akaratában való megnyugvás, az a fohász: Legyen meg a te akaratod! Mint ilyen szubjektív, de magát Isten akaratának feltétlenül alárendelő vágyakozás egyszerre felülemelkedik minden kétkedésen és proble- matikusságon. Aki tudja, hogy mi az imádság s aki úgy imádkozik, hogy „légyen meg a te akaratod“, annak hite nem inog meg az isteni gondviselésben, ha nem teljesül be minden imába foglalt vágya, az nem tesz krajcáros, kalmárkodó fogadalmakat Isten és az ő szentjei előtt, amelyek az „adok, hogy ti is ad/'“ elvén alapulnak. Az imádság nem az érdeket és a hasznot szolgálja. Áldása abban rejlik, hogy a lélek vágyait odateszi az Isten trónusa elé s ezzel megszenteli őket. Az áhítat szárnyain a lelket magát kiemeli a mindennapiság fojtó légköréből s megfürdeti az isteni kegyelem sugarainak a verőfényében. Nem egy pár kérés megvalósulása a fontos, hanem az, hogy a lélek fel tudjon emelkedni az isteni szeretet régióiba! Nem e világban és e világra kell hatnia az imádságnak, hanem lelkünk szunnyadó erőit, érzéseink nemességét kell életre keltenie, akkor kéréseink megvalósulására és beteljesedésére való tekintet nélkül áldás és öröm forrásává lesz minden imádságunk. Ezt kérjétek, ez az, ami megadatik s örömetek teljes leszen. így imádkozva érezni, tudni fogjátok, hogy amit az Isten ránk bocsájt, az számunkra a legszebb sors. Amit ő ad, az mind jó és tökéletes ajándék. De a sok között is az a legnagyobb, ha lelkünk erőit acélozza meg s szivünket vonja magához. Ez az imádság legnagyobb áldása, hogy Isten szeretetéből merítünk erőt s az áhitat szárnyain felemelkedünk hozzá! Sz. L. A magyar bibliatársaság. Némi rezignációval gondolok arra a sok szép beszédre, amely nem mtnden hév és tűz nélkül a magyar nemzeti becsület kérdésévé tette a magyar bibliatársaság sürgős megalapítását. A kezem ügyében van egy csomó lap, amely szintén komolyan foglalkozott a magyar biblatársaság szükségességének a kérdésével szólt arról a misszióról, amely egy ilyen társaságra vár s azokról az akadályokról, amelyek a terv megvalósításának az útjában állanak, de amelyeket Isten segitségével le fogunk, mert le akarunk győzni. Ennek a nekigytirkőzésnek alig egy esztendeje s íme a magyar bibliatársaság még mindig nincs meg, még mindig nem 338 fogott hozzá a munkához. Protestáns közvéleményünk távolabb eső rétegei alig-alig vettek az eszméről tudomást, megvalósítását pedig egy hajszállal sem segítették elqbbre. Ezen az igazán szomorú jelenségen sírni lehetne, ha nem volna már olyan keservesen megszokott tapasztalatunk, hogy a protestantizmus sok fontos dologban igen nehezen mozdul meg s nagy üggyel- bajjal tesz egy-egy lépést előre. Még mindig nem vagyunk érettek a vezetés nélkül való boldogulásra. Túlságosan tömegszámba megyünk még mindig, amelynek név, magával ragadó hév erős impulzusok kellenek, hogy tettre lendüljön. A személyes felelőség és belátás ereje nincs kifejlődve sem egyházainkban, sem egyes embereinkben annyira, amennyire azt a közjónak, egyházunk előre haladásának az érdéke megkövetelné. Egy püspökünk és vezetőemberünk sem tartotta elérkezettnek az időt arra, hogy szóljon, hogy bedobja köztudatba a jelszót s meginduljon. Mi mint engedelmes nyáj mentünk volna akármelyik után. Egy bármily kiváló theologiai tanár neve, egy lap, vagy egy irodalmi társaság nálunk nem zászló, amely köré mi csoportosulnánk. Ez ellen a tömegpszichológiai momentum ellen nem lehet kifogása senkinek. Nem is kifogás és gáncsolás céljából vettük a toliunkra, hanem csak tényálladékként akartuk leszögezni. A sajnálkozásra való ok abban rejlik, hogy nálunk úgy látszik, a biblia sem olyan zászló már, amely alá összesereglenénk, amelynek a becsületével és érintetlenségével önmagunkat azono- sítanók! Máskülönben érthetetlen, hogy a magyar bibliatársaság eszméjét evangélikus közvélemény hogyan ejtette oly hamar kútba, hogyan lehetséges az, hogy egy pár — úgyszólván : hivatalból érdekelten kívül alig törődött vele valaki. Akárhogy próbálunk magunknak számot adni róla, hogy mi minden történt egy év óta a bibliatársaság ügyében s hogy mennyivel vagyunk már közelebb a megvalósításához, hány tagja van már, hány koronája gyűlt össze a biblia olcsó terjesztésére, mindenkép oly kevés az, ami történt, hogy magyarán szólva el kell szégyenelnünk magunkat miatta. Az evangélikus lap roppant szerény keretek közt mozgó alapgyűjtése, egy igazán csodálatraméltó és fáradhatatlan búzgóságú, minden nemes célt szívvel-lélekkel felkaroló lévai uriasszony szép adománya s adakozásra való buzdítása s a Luther társaság többrendbeli, a bibliatársaság életre hívásáról folytatott eszmecseréje az egyedüli biztató momentumok. Talán még sem hal meg egészen a gondolat! Talán mégis tudatára ébredünk mi is annak, hogy mivel tartozunk a bibliának s mivel önmagunknak .. . Nagyon igénybe vagyunk ugyan mindenfelől véve. A mindennapi munka, a hivatali kötelesség, gondok és aggodalmak annyira kitöltik életüket, hogy most tervezgetésekre, új alkotások kimódolására nincs időnk. Viszont azonban az is igaz, hogy magyar társaság megalapítása olyan feladat, amelyet a leglázasabb munka és a legizgalmasabb napok közepette sem szabad kiejtenünk a kezünkből. Erre pénzünknek, 339
