Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-06 / 19. szám
19. szám. — „Ejnye akkor ha megengeded, veled megyek. Te meg fogsz ott nekem mindent magyarázni. Úgysem láttam még eleven tűzvonalát“. . . Egy rövid órai gyaloglás után megérkeztünk a svarmlinia bejáratához. Útközben persze mindenütt le kellett kanyarodni a dombhajlásba, ahol emelkedett az út, következéskép belátták a muszkák. Lovon, kocsin nem tanácsos menni. Nem is látni, csak gyalogmenőket. A tűzvonal árka oly mély, hogy meghajlás nélkül járhat benne az ember anélkül, hogy az ellenség észrevenné. Hatalmasan kiépített, gerendákkal, sövénnyel megerősített bástyaszerű árok. A lörések nyílásait páncéllemezek védik, melyeken keresztül sorba ki vannak fektetve a Manlicherek. Egy-egy gyalogos látócsővel kémleli az orosz rajvonalat, némelyik hosszan céloz a puskával. De lövés nem hallik sehol. A gyalogosok némán fölállnak és szalutálnak, amint beljebb, egyre beljebb haladunk a lövészárokban. Egyik gyalogos kapcáit teregeti fel a sövényre, a másikat társa nyírja ollóval. Egy fatábla jelzi, hogy ez a géppuska osztag őrhelye. Municiós ládák sora következik, egynémelyükből kilóg a géppuska gyilkos sárga szalagja. Ketten a gépfegyver beigazításán fáradoznak. Srófokkal, csavarokkal addig irányitják, míg a kaszáló fegyver síkja egybeesett az orosz árkok síkjával. Csendesen beszélget a két géppuskás. Az egyik, kinél a távcső volt s merően nézte az ellenség mozdulásait, megszólal: „Ne oda irányozd be, amott többen vabnak“. . . A másik átveszi a távcsövet, hosszan kémlel a mutatott irányban, visszaadja a távcsövet s beigazitja a gépfegyvert újból a helyesbített irányba s közönyösen mondja, amint készen van vele: — „Tényleg, ott többen vannak“. . . Következnek a kézi gránátosok stellungjai. Az árok falán lógnak a kézi gránátok. Olyan benyomást tesznek az emberre, mint a feketére égett kukorica cső. A tűzfonalban is vannak gránát ellen biztositó „róka lyukak“. Már haladhattunk a rajvonalban vagy egy fél órája, mikor kiáltozás hallott a távolból. Zűrzavaros, összevissza hangok. Az orosz árkok felől hozta a szél. Most jön az én husvét vasárnapom. „Jönnek a muszkák“ — hangzik minden felé a mi árkainkban. És tényleg, amint a binoklival kinézünk az ellenséges drótsövények felé, összeverődött muszka csoportokat látunk, fegyver nélkül, amint kezeikkel hadonásznak s kiabálnak, jöttek boldog húsvéti ünnepeket kívánni. A mi árkainkból is kimászik itt-ott egy embercsoport s halad a muszkák felé. Nem lő sem az orosz, sem mi. Amint a középen találkoznak, tréfálnak, nevetgélnek, még kezet is szorítanak, cigarettát is cserélnek ... oly kedves kis kép! Szabad szemmel is látni, binoklival pedig a vigyorgó arcvonásokat is ki lehet venni. Hisz oly közel van a két árok egymáshoz. Nevetve nézik a mieink s odaát is a kedves húsvéti jelenetet az árok tetejére kimászó katonáink. Máskor fél kidugni is fejét a gyalogos, most nyugodtan nyújtóznak el az árok előtti napsütésben. Hisz boldog húsvéti ünnepeket kívánnak egymásnak az Úr Jézus Krisztus diadala napján .. . 294 Megütötte arcukat a nagy föltámadás lágy fuvalma . . . Szokatlan, új érzés bizsereg az ember ereiben. Husvét vasárnapja van . . . De elég. Ötöt bereg az orosz gépfegyver túlról. Jel arra, hogy hazamenni. Az ilyen kis tréfáknak sem szabad sokáig tartaniok. Lassan elválnak a csoportok egymástól, de egyesek még maradnak. A gépfegyver kellemetlen kattogása túlról újból megismétlődik, de most már nem oly gyengéd figyelmeztetésül, hanem fenyegetőleg — hosszan. Berregett vagy ötvenet. Rohamléptekben szalad vissza a gyalogos csoport árkaiba. Az én távcsövem önkéntelenül a mieinkre fordult. Tudnak, ahogy bírnak. De gégém hirtelen összecsuklott, szívem összerándult, mintha éles ütést kapott volna, szemem előtt szétfolyt a láthatár. .. Árkainkban végig morajlott a zúgás: „az egyik felfordult... a másik is...“ Olyat még nem éreztem életemben, mint most, mikor a futó ember felhemperedését láttam .. . Mint a nyúl, mit a vadász felbuktat. . . Rémes . . . De amint a gépfegyver kattogása elhallgatott, a két felbukott gyalogos talpra ugrott, mint a nyúl s besurrant a mi árkainkba. Hála Istennek — morajlott végig rajvonalunkban a föllélegzés, hisz csak deckolták magukat. Nem akarta az orosz őket bántani, csak egy kicsit fejük fölött elbúgatni a golyót, hogy jobban siessenek... Aztán siettek is ! Husvét vasárnapja van ... Valamint, valami kicsit elhozott a húsvéti üzenetből a szél, vagy talán a lélek a tűzvonalba is . . . Csak egy pillanatra, egy rövid pillanatra ... De ez is oly jól esett, oly igazán huvétias volt... De húsvéti, elegáns, lovagias, igazán magyar volt a mi tűzvonalunk: egyetlen lövés nem esett benne akkor ! .. . A magyar szigorú, de lovagias ellenségével szemben is. Megtehettünk volna válaszkép az orosz gépfegyvere, de tán a husvét szent vasárnapja, meg a lovagiasság nemességet parancsolt a tűzvonalra. Büszkén álltam a megfigyelő helyen s büzke vagyok ma is, hogy ezen a részen tehetem a lelkipászkodást . . . Keblem dagadt, mintha nőttem volna. Úgy éreztem, hogy ezen a tűzvonalon megtörik a poklok kapujának ármádiája is . . . Tán ezer theologiai műből s húsvéti üzenetből nem épültem s gazdagodtam annyit, mint ezen a husvét vasárnapján ! Endreffy Janos, tábori lelkész. A jövő megoldandó feladatairól. A háború kitörésekor általánossá vált az a nézet, hogy a megindult vérözön a hitéletet mélyíteni, a vallásosságot pedig növelni fogja. Az idők folyását csöndesen szemlélő azonban már most is tapasztalhatja, hogy reményeink nemcsak hogy valóra nem fognak válni, de a jövőben osztályrészül több tövist, mint rózsát fog teremni munkálkodásunk. Azok a ferdeségek, melyek teljes erőnket igénylik már most, nem apadnak, de növekednek s kitérni előlük lelkészi karunknak már azért sem lehet, mert az egyházi élet fejlődését nem a nyugalom, de a vihar vitte mindig előre. Az a lelki gondozás, mely eddig a szószéki igehirdetésben mindent elvégezhetőnek minősített, sőt ennél 295 \
