Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-01 / 1. szám
1. szám. menye lehet, aki bosszújában, mely szivében forr, ha máskép nem, úgy saját nemzetének anyagi romlásán is, de tönkre akarja tenni azt az országot, mely mindig a kultúrának és humanizmusnak védőjeként szerepelt. Őrültnek kell mondanunk egy ilyen kijelentést nem azért, mint hogyha két évig nem tarthatna a háború, de azért, mert ez a két év felemésztene minden erőt és századokra megbénítana mindent, legjobban Angliát, mely koldusként lenne odavetve az Óceán habjainak. Lord Kitchener lehet jó hadvezér, de az időszámításhoz nincs érzéke. A harcteret sem láthatta közelről, csak messziről nézte népe pusztulását, a sebeket is ott látta csupán a kórházban, ahol egyes eseteket — az orvosi sebészi tudomány műremekeit mutatták be neki. De ha hallotta volna az ártatlan hősök segélykiáltását ott künn a csatasíkon, akkor tudná meg, mit jelent nem két év, de két nap! Ahol a bosszú szól a szívből, ott ne keressük az igazságot. Az elbizakodottság bukást von maga után. Jóslásokba mi nem akarunk bocsátkozni a mostani időben. De mégis mi úgy tekintünk erre az új évre, mint amely el fogja nekünk hozni azt, amit türelemmel vártunk, amiért oly sokat áldoztunk: elhozza a tisztességes, jól megalapozott békét, ellenségeinknek pedig az okos ki józanodást. Mert csak ezen múlik minden. De reményünk ne legyen csupán hiú vágyakozás, hanem legyen összekapcsolva az önzetlen munkálkodással. A harctéren mindenki tudja kötelességét, de tudják meg otthon is. Nem elég beletemetkezni az újság betűibe és nagy stratégiai szaktudással birálgatni a térkép centimétereit, — jó lenne számolni a változott viszonyokkal is, új munkára készülni fel, nem egymást marni, egymás ellen áskálódni, de a munkában támogatni. Bár el van takarva szemeink elől a jövő, mégis minden reményünk meg van ahhoz, hogy ez az esztendő még boldoggá legyen! Azért szeretettel fordulunk a harcos sereghez újév napján és a mindenható áldását kérjük reájok; az otthonmaradottaknak is hozzon enyhet ez év, gyógyítsa be azokat a sebeket, melyeket az ó esztendő feltépett, vajha visszahozná az egyháznak is hosszú távoliét után küzdő fiait újra ölébe és velük a békét és egy új, szebb életet! Uj évi ima. Irta: Jeszenszky Károly S. evang. honvéd táb. lelkész. Hozzád szádunk az ima szárnyain kegyelnies'Isten, áldott jó Atyánk. Hozzád, ki bizodalmunk, reménységünk, erősségünk vagy ; hozzád, ki szeretsz ha]csapást mérsz is reánk, ki porba sújtasz, de fel is emelsz. Kihez is mehetnénk máshoz? Te voltál apáink menedéke. Benned bíztak és nem szégyenültek meg, Te vagy egyedül, ki minket is megsegíthetsz. Óh, meghallod-e imánk? Meghallod-e a szívnek fohászát, a lélek sóhajtását? Lehajolsz-e gyermekeiJhez, hogy felemeld őket, a csüggedőkhöz, hogy szivükbe új erőt önts, a reményüket vesztettekbe újabb erősb hitet ? Igen! Érezzük, tudjuk ezt, hisz te Atyánk vagy »szerető Istenünk! Messze vagyunk, idegen]világbannem ott, azoknál, kikhez szivünk érzése köt. Itt ért az új^év reggele. Kisded templomunk orgonaszavát csak lelkünkben 'érezzük szólani, szentélyünk itt a szabad természet, íharangzúgás az ágyuk dörgése. Köröttünk puszta minden és oly sivár, hű kísérőnk csupán a halál! Uj év reggele van. Mögöttünk egy hosszú év öröme, gyásza, előttünk egy ismeretlen jövő. Óh mit rendelél számunkra Uram! Újabb gyászt, újabb keservet? Óh ne sújts tovább, mert gyengék vagyunk! Gyermekeid kérik ezt Tőled, kik már annyit szenvedtek eddig is. „Hozz reánk víg esztendőt, megbűnhödte már néped a multat s jövendőt.“ Tekints reánk, ládd köröttünk puszta minden és oly sivár, hű kísérőnk csupán a halál! Mi kiáltunk Hozzád, mi fiák, férjek, apák Mi küldjük Hozzád szivünk buzgó imáját: adj mindnyájunknak a letüntnél boldogabb újévet! Vess véget az öldöklésnek, mely annyi ártatlant borított gyászba, annyi szivet tett boldogtalanná. Tekints reánk, ládd köröttünk puszta minden és oly sivár, hű kísérőnk csupán a halál. Ne hadd ezt tovább, hozd fel reánk a béke sóvárgot napját, hogy haza mehessünk szeretteink körébe boldogan . . . dicsőség, diadallal. Légy továbbra is velünk mint eddig voltál jó Istenünk- Szivünkbe adj reményt, lelkűnkbe erőt, karunkba kitartást. Ezt kérjük tőled s mi hisszük, reméljük, tudjuk, meghallgatod imánk. Mert jóságos atya vagy s mert látod köröttünk puszta minden és sivár, hű kísérőnk csupán a halál. Szeretteinket vedd védő szárnyaid alá, a bánatba, gyászba borultakat vigasztald meg s gyámolítsd, az elesett bajtársaknak adj boldog álmot, csendes pihenést. Minket meg óvj meg s adj vissza szeretteinknek. Óh hozd el, hozd el a Te országodat közénk, szép magyar hazánkra, hogy mindannyian boldogan emeljük Hozzád szivünk hálaszózatát. Áldd meg szeretett királyunkat is s mindazokat, kik a Te szent ügyed szolgálatában állanak. Atyám, ezért könyörgünk Hozzád. Óh hallgasd meg imánk! Amen. A theologiai oktatás eszménye. (Folytatás és vége.) A közvélemény régi követelménye a pappal szemben az, hogy a pap tartozik többet hinni, mint a közönséges hívő, hiszen azért fizetik. Egyházias gondolkozást! hívek számára mindig keserves tapasztalat az, hogyha rájönnek, hogy a pap nem mindent hisz. Pedig a dolog egész természetes. A pap vallásossága mélység és magasság tekintetében már tanultságának a következményekép sem lehet azonos az u. n. laikus 4 3
