Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-13 / 11. szám
11. szám. filozófia" ismertetését. Szerencsére az elmondandó nem veszett el, sem meg nem változott azóta. Mégis csak jó szerszám az a fej! . . . Midőn 1913. április havában megjelent a „Bőhm élete és munkássága“ c mü tervezete, föl volt véve a a második kötet 13-ik értekezéséül dr. Szelényi Ödön „Böhm Károly és a modern vallásbölcse et“-e is. Mi<or a műből mégis kimaradt, igen sajnáltuk, különösen mi Szelényi tanítványai, mert nagy érdeklődéssel lestük megjelenését. Valószínűleg azért marad el a Bőhm-album- ból, mert Szelényi dr. nem ismeri magát Böhm szorosabb érielemben vett tanítványának és nem akarta elütő felfogásával a lelkes tanítványok s tis/.telők munkáit a maga kritikai megjegyzésével diszharmonikussá tenni. Közrejátszhatott tán az is, hogy Böhm legtöbb tanítványa filozófus (nem véve ki a teológusokat sem), míg dr. Szelényi theologus (dacára, hog/ filozólia doktora). De most már kárpótolt bennünket a szerző, hogy álláspontiát Bőhm és a vallásfilozófiáról is megjelentette. E cikkével ki akarja egészíteni és helyesbíteni a Böhmről közzétett két kisebb tanulmányái (hói arcképek 1909. és Prot. Szemle 1911.), másfel 1 adalékkal hozzájárulni a Bőhm irodalomhoz, kissé más nézőpontról nézve Bőhmöt a vallásinoz és vallásfilozófiához való viszonyában, mini Makkai Sándornak a Bőhm-emlékkönyben megjelent becses dolgozata (Dr Makkai S.: Vallásos világkép és életfolytatás. 111. k. 1—36. lap.) Andere Städtchen, andere Mädchen — tartja a példaszó. Más nézőpont, más eredmény. Dr Szelényi eredménye tagadó, melyre tanulmánya végén eljut s így foglalja össze: „Kell-e még több annak bizonyítására, hogy ez nem vallás a szó igaz értelmében, meri vallás az érzékfölötti valóság — Isten realitásának elismerése nélkül nincsen? (21. oldal). Dr Szelényi mély vállásos kedélye nem elégül ki az ész vallásával. És Bőhmben annyira kifejlődött az ész, hogy nála hiába is keresünk vallásfilozófiát. A vallástudományt nem veszi fel a tudományok rendszerébe, a „szentséges“-t külön értékfogalomnak nem ismeri el. „Böhmnek a szentséges nem más, mint a tökéletesség összessége, nem külön érték a többi megállapított értékek mögött. Az igaz, a szép és jó értékei a summitás fokán adják azt, amit szentségesnek nevezünk. De ez nem új qualitativ tartalom, hanem tartalmi igaz, jó és szép, csakhogy az elképzelhető legmagasabb fokon.“ Bőhm Istent is csak mint logi- gikai feltevést fogadja el, nem mint objektív valóságot. „Böhm elsőrendű gnozeologus, aki az emberi megismerés határait hajszálnyi pontossággal tudta kijelölni, aki az emberi elme megdöbbentő mélységeibe tudott alászállani, de a metafizikától mindvégig idegenkedett. Pedig filozófiai rendszer a metafizikai kikerekítés nélkül el nem képzelhető, mert az emberi gondolkodás, emberi elme egységösztöne nem éri be az egyesnek egy szűk szférában való megismerésével, hanem világnézethez akar jutni, melyben tudásunk töredékei egységgé vannak fűzve.“ Wundt. — Valamiben a modern vallásbölcselet mégis tanulhat Bőhmtől s ez az ismeret — és érték elméleti megalapozás. A tanulmány elején a szerző az ifjúkori Bőhmmel foglalkozik, belső küzdelmeivel, alakulásaival stb. Ez szerintünk csak fejlődéstörténeti érdekességgel bír, de nem tartozik az igazi Bőhmhöz. Az igazi Bőhmöt valláshoz és vallásfilozófiához való viszonyában eti167 kai nézeteiben keresném. Leszámítva a leszámitandókat ami az egyetemi előadások litografált jegyyzeteit illeti, olyasfélére gondolok, mint Bőhm etikai előadásainak kompendiuma „A filozófiai erkölctan története“ 1906. — Ha csak e gyarló és hiányos jegyzet jut is kezünkbe, meggyőz bennünket arról, hogy Bőhm menynyit foglalkozott etikai érintkezésben vallási és vallásfilozófiai kérdésekkel. Előadásainak második része teljesen a keresztyén erkölcstannak van szentelve. Bőven szól itt Jézus erkölcstanáról (a jegyzetben 6 oldal), Pál apostol tanáról (4 oldal), Augustinus, Abaelard, Aquinoi Tamás, a reformáció etikájáról. Jól tudom, hogy mennyire lehet bízni az egyetemi jegyzetek hűségében, de szükség esetén be kell érni evvel is, míg hiteles kiadásban kezünkbe nem jut Bőhm minden munkája. Nem bizonyítás, csak sejtés kedvéért citálom Böhm előadásának következő részeit: „Hogy a kér. erkölcstan és vallás fejlődését és átalakulásait tisztán lássuk és megítélhessük, tisztában kell lennünk a következő négy fogalommal s leghatározottabban meg kell különböztetnünk egymástól l)a vallást, 2) a hitet, 3) az egyházat, 4) teológiát, — A vallásos érzés nem esik össze sem a félelem érzetével, mint egykor képzelték, pl. Hobbes is ; nem esik össze a függés érzetével, mint a 19-ik század elején Schleiermacher tanította; nem is esik össze csupán az Isten iránti szeretettel. A vallásos érzés lényege a vágyódás. Mikor az ember nagy veszélyek közé kerül, melyekből sem más ember, sem a saját ereje ki nem mentheti, mikor valami fájdalom szorítja keblét, akkor keletkezik benne a vágy egy mentő kéz után, mely őt a szomorú viszonyokból kiemelje, mintegy felülemelje azokon. E felülemelkedés, felmagasztalód is ugyanazon állapot, melyet az esztétikai szemlélésnél is találunk. Mindkettő felülemeli az embert a világ nyomorúsígán. Ezen éizés a vallás minden formájában feltalálható, tehetetlenségünk érzetében vágyódunk segítség után s ebben a vágyódásban van vallásos érzésünk alapja. Csak a nyomorúság tanít imád <:ozásra. Aki Istenben látja azon segítő kezet, mely őt a bajból kiemelheti, az ebben a kézben hinni fog és ehhez, mint egyedüli támaszához, létének egyetlen alapjához ragaszkodni fog; — ezen érzés kifejezése a vallásos hit. Nem áll ez abban, hogy Isten természetét úgy ismerjük, mint valami világi tárgyat. Azt sohasem érjük el. Isten tudományos megértése minden fejtörésünk dacára sem sikerült. De a hit nem is attól függ. Nem annak van legerősebb hite, ki legnagyobb tudománnyal bír, hanem annak, aki legjobban vágyódik Isten hatalmi felé, mely őt kimentheti.“ Az egyház és teológia ezekből folyik. Központi tanítása Jézus „örök éleménye“ (sic!), ami az evangeliom. Hogy Bőhm ezt igy taníthatta, abban egyéb kitételei dacára sem kételkedem. Éles eszű tanítványa Ravassz László, a Prot. Szemle illusztris szerkesztője hasonlókép vezette le a vallást a való világ és kellő világ tragikus meghasonlásából s ebben az ősi, kozmikus megrendülésben pillant a vallás szülőanyjára, „A vallásban találjuk meg azokat a természetfeletti tapasztalásokat, amelyeknek átélése a létnek eme megoldhatatlan kríziséből kiszabadít azáltal hogy mennyei erők hatalmával csonka, törékeny életünket ama teljes, gazdag, diadalmas életté változtatja át. Tehát a vallás mennyei pótlék az élet kozmikus hiánya számára, amelyből az élet meggazdagodása, kielégítése, beteljesedése áll elő. Kezdete fájdalom, vége öröm, bölcsője hiány, eredménye meg168