Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-12-04 / 48. szám
48. szám. tépelődünk, a lángban álló világ láttára, ki tudja hinni, hogy az üdvösség delelő napja ragyog a fejünk felett ?! . . . Kétségek és félelmek, aggodalmak és keserűségek között telik az életünk. Kikémlelünk az éjszakába, sok veres tűzön túl keressük, hol hasad már meg az égünket borító gyászlepel, mikor tör elő hasadékán az első napsugár. Meddig tart még az éjszaka ? Ez a mi adventi hangulatunk. Ez a szivünkbe markoló kérdés. Ha Krisztushoz megyünk vele, a mi Urunk feddőzve mutat rá keresztjére. Ne a világ békességét, a külső békességet keressétek! Én a szív békességét hoztam nektek ajándékul. Isten országa nem itt, vagy ott, hanem tibennetek vagyon. Több boldogságot el nem érhetünk. Földi paradicsomról, örök békéről hiába álmodozunk. Hiú ábránd volt eddig, ki tudja meddig az marad. Az élet törvényeivel hiába szádunk szembe. A küzdelem minden kilátás nélkül való. A törvény letiporja vele ellenkező gondolatszövevényeinket, mint a prairieken végig- száguldó gyorsvonat a kemény fejével elébe álló bölénybikát. Azonban bármily alázattal, bármennyi megadással járjuk is az élet utait: hiszünk a világosságban! Minél nagyobb a terhűnk, annál több az erőnk, hogy hordozhassuk. Minél feketébb az ég körülöttünk, annál nagyobb a sóvárgás bennünk világosság után. Minél mélyebbre sodrott az élet őrvénye, annál erősebb az életösztön, a felfelé való törekvés, a vágy a magasságok felé! Advent — nem csak azt teszi, hogy eljött a világosság. A mi adventunk, vágyaink, sóvárgásunk azt mondják nekünk, hogy hozzánk is, nekünk is el fog még jönni! Lassan dereng, lassan világosodik, de hiszünk benne és e világ sötét utain is úgy járunk, hogy ne piruljon orcánk majdan a világosság fényében sem. Sz. L. Egy tankönyv kálváriája. A legutóbbi egyetemes közgyűlés elfogadván a tanügyi bizottság javaslatát, kimondta, hogy mivel dr. Szelényi Ödön: Ev. keresztyénség világnézete c. és ideiglenesen 2 évi használatra engedélyezett tankönyvét a hozott határozatnak megfelelőleg (?) át nem dolgozta, további haladékot már azért sem ad, mert ezt a szerző nem is kérte s a tankönyvet továbbra nem engedélyezi.“ Én tisztelettel hajolok meg egyházam legfőbb kormányzóhatóságának határozata előtt, de azt mégsem állhatom meg, hogy a tanügyi előadó tett javaslataihoz nehány megjegyzést ne fűzzek. A távolálló, ha elolvassa a fenti határozatot, azt hihetné, hogy itt egy minden kritikán aluli, közveszélyes tankönyvet végeztek ki, vájjon mit szól hozzá, ha megtudja, hogy itt egy oly könyvről van szó, mely a budapesti egyház 1908-ik évi tankönyv pályázatán első díjat (500 K-át) nyert?! Az akkor Wolf József (jelenlegi losonci lelkész) által készített bírálati jelentésből (a másik két bíráló dr. Hoffmann Frigyes és Majba Vilmos voltak) kiemeljük a következőket: „A harmadik mű mind felhozott anyagával, helyes pedagógiai érzékével, sikerült kidolgozásával messze kiemelkedik a másik két tankönyv fölé. . . . Nemcsak a módszere, de egész művének az elrendezése is modern. Elismerésre késztet, hogy milyen tudatosan rendelkezik azzal az óriási anyaggal, amit fel kellett dolgoznia. Olvasottságát és a modern teológiában való járatosságát pedig a jegyzetekben felsorolt könyvcímek árulják el. Objektiv tudományos alapra helyezkedik a modern tudomány kutatásait érvényesítve, sokszor a tradícióval ellentétesen írja meg az egyes fejezeteket. Meg van győződve róla, hogy a tudományos igazság a keresziyénségnek nem árthat. Amit a 6.—8. stb. fejezetekben ír, az a tankönyvirodalomban eddig ismeretlen. . .. E mellett érdeme szép magyaros irálya. Sokszor oly könnyed és színes, mintha csak nem tankönyvről, de irodalmi munkáról volna szó.“ Mivel a budapesti egyház a jutalmazott tankönyvek kiadásáról lemondott, a Luther- társaságra gondoltam, melynek dr. Daxer György és Pröhle Henrik ajánlották művemet a következő szavakkal: „A könyv az idevágó tudományos és gyakorlati szakirodalom felhasználásával készült és a kormai színvonalán állván sok tekintetben a tanító kezébe való vezérkönyvet is pótol.“ Mivel azonban a Luthertársa- ság akkoriban vallási tankönyvek kiadásával nem foglalkozott, könyvemet több budapesti vallástanár rábeszélésére Kókai L. adta ki. A művét megjelenése után (1911) is, meleg méltánylásban részesítették: az Ev. Örállóban (Noszkó J.) Ev. Családi Lapban (Holkó M.), Ev. Népiskolában (Kovarik M.), Ev. Lapban (Szüts Gábor), Prot. Szemlében (dr. Szlávik) és azonnal több iskolába be is vezették. Azóta is használták és használják a vallástanárok, és ha nem tankönyvül, hát saját segédkönyvükül. Mikor engedélyezés végett a tanügyi bizottság elé terjesztettem, a kijelölt bíráló Händel Vilmos rövid bírálatában engedélyezésre nem ajánlotta, kifogásolván terjedelmét, nehéz voltát, stílusának nehézkességét stb. (vájjon ki hivatottabb a stilus megítélésére Wolf József vagy Händel Vilmos?!) A bírálatára tett észrevételeimben minden kifogására megfeleltem és ennek hatása alatt újra ki adták birálatra, ezúttal Hetvényi Lajosnak. Hetvényi több szervi hibát halált könyvemben, ezeket készséggel elismerem, (különösen az egyöntetűség hiányát kifogásolta, ami egyébként onnan ered. hogy a művet az azóta megjelent új tantervhez is próbáltam alkalmazni. 760 759
