Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-12-04 / 48. szám
48. szám. de nem áldoztam fel régi alakját sem) — de azért mégis engedélyezésre méltónak Ítélte. A tanügyi bizottság azonban nem volt abban a helyzetben, hogy az engedélyezést javasolja, (hogy miért, máig sem sikerült meghűlnöm!) de megengedte, hogy a könyv két évig használatban maradhasson, míg a szerző átdolgozza és újra beterjeszti.“ Ehhez a javaslathoz az 1913. évi egyetemes közgyűlés is hozzájárult. Az utolsó mozzanat volt a cikk elején idézett javaslattétel. Ez az ügy hisztorikuma. Az a kérdés, miért nem engedélyezték tankönyvemet? Mivel politikai gyanúokok nem forognak fenn, csak két ok jöhet tekintetbe. Először a tankönyv vagy nem felel meg annak a foknak, melynek szánva van, vagy másodszor nem felel meg az új tantervnek. Az első esetet illetőleg, merem állítani, hogy a tanügyi bizottság már engedélyezett és fog is még engedélyezni oly könyveket, melyek egyébb kiválóságuk mellett túl- nehezek az illető fokozatra nézve. A másik okot illetőleg elismerem, hogy tankönyvem régebben készülvén el, nem felel meg mindenben az új tankönyv követelményeinek. de mivel későbbi keletii a közhasználatban levő hit- és erkölcstanoknál, ezeknél mégis jobban alkalmazkodik hozzá. Szóval, egy kis jóakarattal bizonyára lehetett volna engedélyezni tankönyvemet, két évnél hosszabb időre, sőt megtűrni akkor is, mikor a készülőben levő új tankönyv (Hetvényié) használatba lesz vehető (Hiszen pl. Góbi Imre tankönyveit is a szerző iránti tiszteletből akkor is használták ev. iskoláink, mikor már jobb könyvek jelentek meg a tankönyvirodalom mezején!). De ép a jóakarat kezdettől fogva hiányzott! Vagy jóakaratra mutat-e az előadó azon javaslata, hogy a tankönyv 2 év alatt át- dolgoztassék. holott neki mint tankönyvirónak tudnia kell, hogy a felsőbb osztályoknak szánt tankönyveknek, mily csekély a kelendőségök: a Vili. osztály számára való ev. tankönyvekről pedig a köztapasztalat igazolja, hogy körülbelül 10 év után kerül a sor új kiadásra! Ezúttal pedig csak 4 év telt el a tankönyv megjelenése óta és az ev. tankönyvekért annyi áldozatot hozott róni. kath. Kókai, újból áldozzon 1000 1200 koronát ? Nem, ez minden csak nem őszinte eljárás! És jóakaratra mutat-e, hogy a javaslat mindig évekről beszél, holott az előadó, mint volt igazgató, jól tudja, mily zavart okoz a tankönyvek évközben való változtatása. De a leges-legutolsó javaslat szerint „a bizottság haladékot azért nem ad, mert azt a szerző nem is kérte” ügy, ha tehát nagyon szépen kérek, talán, talán még nagy kegyesen engedélyezésre ajánlja a tankönyvet az emberi kor legvégső határáig! Nem, ezt már még sem! Elismerem, tankönyvemnek sok hiánya van, de talán még sem a legrosszabb a nap alatt, mikor annyian ajánlották (reformátusok is pl. J. Szabó József vallástanár) a kunyerálás pedig elveimmel nem fér össze. Dixi et salvavi animam meam! Mivel sem elvenni, sem hozzátenni valóm nincs, semmiféle válaszra többé 761 nem reagálok. Eléggé rosszul esett úgyis az önügy védkedés! Pozsony, 1915. november 25. Dr. Szelényi Ödön. A Szelényi-féle tankönyv ügye érdemel némi figyelmet, mert jó tankönyv s ha a mi egyházunk nem volna úgyszólván tisztara a közigazgatásra beállítva, közvéleményünket nem csupán az a kérdés izgatná, hogy melyik annak idején csupa szekundába ponalt kiváló theologus lett az x-i lelkész vízs- gáló bizottságnak a tagja és kit választottak megl ilyen vagy olyan bizottsági hátramozditónak, akkor ez a tankönyv szenzáció szamba ment volna és közös erővel azon kellene munkálkodnunk, hogy minél több kiadást megérve, valóban klasszikus és minden izében tudós, alapos és igaz tankönyvévé legyen felsőbb osztályosainknak, egyházunk jövendőbeli in. telligenciajának! Fölötte sajnálatos, hogy a tanügyi bizottság csak a formát nézte s mivel nem kérte egy alázatos instancia, a könyv haználatat egyszerűen eltiltotta Hz az eljárás nem szokatlan egyházunkban. A bizottság ugyanazt tette, amit esperesek és masok tesznek, amikor kerületi vagy egyetemes gyűlésekre kellően elő nem készített és a szükséges mellékletekkel fel nem szerelt ügyeket terjesztenek elő, amelyeknek azután megint előlrűl kell kezdeniök pályafutásukat, a köznek es az érdekelteknek roppant hasznára. Mennyi kerületi és egyetemes tanfelügyelő vagy pláné „tanügyi püspök“-je!ölt van abban a bizottságban, de egy sem érezte szükségét annak, hogy egy szárat a formák betartására fujyelmezlette tolna az r: Üytjhsn rráekelteket!... F.z az ügy egyik oldala. A másik ok amiért ennek a tankönyvnek buknia kellett, az, hogy ez a könyv végre valahára nem a százéves kaptafara készült és mar megszületésekor aggkori végelgyengülésben szenvedő, alaposság és igazság nélkül való scholasztikus munka, hanem becsületes, a haladással számoló és a tudományos kutatás eredményeit értékesíteni törekvő mű. Nálunk azonban az egyház és a ker/Jifjff, vallásosság óriási kárára még mindig vallásos és tudományos struccpolitika dívik. Különösen a tankönyveinkben és az oktatás terén. A világ haladását meg nem állítjuk vele, egyhazunkat, vallásos és tudományos meggyőződéseinket is csak elavulttá és áthaladott állásponttá tesszük általa, de mi, ha belehalunk is, csak megmaradunk a scholasz- ticizmus mellett. Szelényi Ödön eléggé meg nem becsülhető módon szakított ezzel a tradícióval s tudva azt, hogy Vili. osztályú gymnazistak természettudományokat is tanulnak manapság, sőt a darwinizmusról es Haekelről is hallottak valamit harangozni, olyan tankönyvet akart kezükbe adni amelynek világnézetük megalkotásában tudásuk megtagadása nélkül is hasznát vehetik. A mi tanügyi bizottságunk azonban ahelyett, hogy ezt a szándékot méltányolná, ezt a törekvést elősegítene és ha magától senki erre a szükséges dologra rá nem jön, ilyen könyvet teremtene - a meglevőnek is gáncsot vet. Ezt semmi esetre sem jól tette. A Szelényi-féle könyv anyagiakra, kiadóra, szerzőre való tekintet nélkül oly érték tankönyvirodalmunkban, hogy módot kellett volna adni egy új, átdolgozott kiadás megjelenésére belőle, amely ezt a pompás kísérletet iskolai használatra is tökéletesen alkalmassá tegye. Miután azonban a bizottság kimondta a maga formalisztikus ítéletét, mehetünk mindketten a - sóhivatalhoz panaszkodni. A hiba most már legfeljebb jövőre korrigálható. Bízunk a jobban értesült bizottságban, hogy ezt meg is teszi (Szerk.) 762
