Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-11-27 / 47. szám
47. szám. mely minden gyűlölet dacára is, ott szunnyad minden szívben, mintha megérezné a nagy változást, mely enyhületet fog hozni mindeneknek. A remény szokatlan mértékben kezd ébredezni a küzdő katonák szivében épugy, mint az otthonmaradottak között. A korszellem, mely különben is minden adventkor ezt Írja kapufélfánkra: „kelj fel, világosodjál“ — most feltar- tózhatatlanul ragadja magával az emberiséget. Mert nem közönséges időket élünk. Az ádvent sem a régi. Prófétai advent a mostani: az öröktől való sejtések és óhajok beteljesedésének ideje, az Isten országához vezető vágyak kitörése, fellángolása a szent érzelmeknek, melyek testet ölteni készülnek. Ma ez a prófétai szózat: „kelj fel, világosodjál“, egy világ vérző, vergődő szivének dobbanása, — álom, mely egyformán tör elő a lelkek mélységéből, s amelynek csak egy hangja van : béke, béke! De a béke Isten kezében van. Mienk a munka és annak hü teljesítése. És a mostani advent tág munkateret jelöl ki számunkra, a harctéren épúgy, mint otthon. A harctéren nehéz kérdésekre vár feleletet az advent. Szeretetet hirdetni e szeretet nélküli világban! Szeretetröl szólni halait hozó, vészes golyózápor között, dértől csípett, fagyos, letarolt mezőkön, ellenséggel szemközt szeretetröl szólni kedveseit féltő, aggódó lelkeknek, idegen országban. Kis sötét viskókban, ahova csak néha jut el a napsugár, Krisztus keresztjének védelme alatt, fájdalomtól megtölt, sápadt arcú hősnek, türdmet hirdetni. Mindég vitézségről, kitartásról szólni poklok tengerében! Jézust állítani oda mintaképül, fenséges alakját ijeszteni bele a küzdelmekbe: a vértől eldurvult lelkekbe, lelkének erejét, jóságát hinteni el, elkeseredett, durva harcok között prédikálni a keresztyénség fenköltségéről, szivet és lelket megindító erejéről: ez lesz a mi munkánk! Nem kis feladat. Mert a harcoló katonák lelkében súlyos kérdések vetődnek fel. Kétkedő lelkűk feleletet vár ama sok ellentétre, mely a hosszú szenvedések alat megérlelődött bennük. Keresztyén türelem, megadás, megnyugvás, erény és bűn, béke és harc: minderre és még sok másra, feleletet adni, a lelki ellentéteket kiegyenlíteni és mindeneket Krisztus hü követőinek megtartani, ezt kívánja tőlünk az adve. t. De nem akarom lekicsinyelni az otthoniak munkáját sem. Talán szerencsésebb helyzetben, de a mienkhez hasonló komoly kérdések és még komolyabb feladatok elé állít minden lelkészt a mostani advent. Itt a harctéren játszódik le a tragoedia, itt szün meg dobogni a szív, hogy otthon annál fájdalmasabban dobbanjon meg a gyászolók szive; minden itt kiszáradt szem, könypatakok kutforrásává válik a szerető szivekben otthon. Itt ássuk a sirt, de az igazi temetés otthon kezdődik: temetése a szép reményeknek és álmoknak, a boldogságnak. Szivek törnek itt ösize, 743 otthon a remények. Kincsüket vesztett szülők, hitvest sirató özvegyek és sok, sok bánatos árva hulló könnye áztatja adventnek útját. Igen az árvák azok, akikről kell, hogy szó essék az adventben Ez az otthonmaradottak feladata. Sok apátián árva marad az országban, kik hiába fogják egyre hazavárni szerető atyjokat Nem lesz aki szóljon szeretettel nékik s őket felruházza. Óh lágyuljon meg szivetek a fázó, ártatlan sziveken. Vonjátok közelebb szivetekhez őket. Atyjoknak kell ezentúl lennetek. Kevés talentom volt eddig rátok bizva, mennyei atyátok sokat biz most rátok. Megannyi ártatlan, szegény árva gyermek egy kincs kezetekben, drágagyöngy, melyet meg kell vennetek, áron is megtartanotok. Nincs nemesebb érzés, mint atyjává lenni az apatlan árváknak. Nincs semmi talán- a földön, mely nagyobb lelki megnyugyást és boldogságot adna, mint annak tudata, hogy azokon segítünk, kiknek semmijük nincs e földön. Mert nem a jólétben és a gondtalan életben van a boldogság, ez lehet sokszor önzés is, de szivünk nemességéből fakadó jócselekedetek felett érzett megnyugvás és kötelességeink hű teljesítésének tudata a boldogság. Ezért hirdetjük, hogy „jobb adni, mint venni.“ Nézzetek magatok körül otthon, könnyen megtaláljátok az árvákat. Ha megtaláljátok a módját is annak, hogy rajtuk segítve legyen, akkor jó adventi munkát végeztetek. Ez a ti feladásotok. És ez lesz egyúttal legszebb előkészület is az Úr eljöveteléhez, ha azokat, akik ő hozzá legközelebb állnak, gondjainkba vesszük. Hamarosan előtünk áll a karácsony és az Úr s számon kéri: mit tettetek értem és azokért, akik az enyémek? Sötét a kép, melyet elénk fest a fájdalom, a gyászfátyoltól nem látjuk még a kivezető utat. S mégis, mégis! mintha láthatatlan kéz nyúlna bele a kietlen sötét harcterekbe, az adventi csillagos estéken mimha megmozdulna minden rög, halom és szív, mintha a pusztító tűzerő és szikrázó szuronyok között ott szunnyadnék, nem, ébredeznék már egy alvó gyermek, kinek fényessége elönti a vértől ázott csatatereket; mintha bimbójában lenne egy jobb kor, melynek szirmai most vannak kfakadóban. Ez a sejtésszerü érzelem hullámzik át itt künn a sziveken és talán otthon is. Ez a népléleknek és ösztönnek ébredése, mely nem szokott csalni. Vajha igy lennel Vajha e nagy és véres áldozatban, melyet egy jobb jövő reményében hozunk, megtalálnánk zálogát a jövő zavartalan boldogságának és békéjének. Harctér 1915, adventben A berlini scientista pör. A „Christian Science“ új amerikai vallás, amelyről lelkes hívei azt tartják, hogy száz év alatt a fél 744
