Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-11-20 / 46. szám
46. szám. Zrínyinek „Zrinyiász“-ában, melyekkel a törökök varázslója, az egyptomi Alderán, idézi meg a gonosz szellemeket. Torquato Tasso „Megszabadított Jeruzsálemjében Ismen tölti be Alderan szerepét. A brit- tek nagy költője, Shakespeare is használja egyik tragédiájában, a „Macbeth“-ben, a szellemidézést. Ebben a hasonnevű főhős által idéztet szellemeket, melyek között megjelenik a főhős, Macbeth, által megölt Bangónak szelleme is. Igazán költői Petőfi „János vitéz“- ében Ilonkának a sírjából kinőtt és róla leszakított és az élet tavába vetett rózsaszálból való életrekelése. Lélektanilag már most minek tekintsük ezeket a szellemidézéseket? Miknek tekinthetnők másnak mint a beteges, fethevült képzelet rémképeinek vagy a költői lélek teremtményeinek I Puszta látomások a történelemben szereplő szellemidézések, mint: a tyanai Apolloniusnak, a theszaliai nőknek, a szellemidéző templomok papjainak, Pompeiusnak, Tiridatesnek, az endori boszorkánynak, Appianosnak szellemidézései. Mi sem könnyebb és jogosultabb annál a föltevésnél, hogy az említett halottidézők nagyon is értették módját annak, hogy a hozzájuk folyamodó beteg lelkű emberek képzeletét a végsőkig felkorbácsolják és így az áltatok óhajtott szellemeket velők megvitassák! Képzeljük csak el egy Nerónak, egy Pompeiusnak, egy sorsdöntő csata előtt álló Saulnak, vagy egy, az asphodelosi mezőn gödröt ásó Odysseusnak lelki állapotát! Még kevesebb realitással bírnak a költészet halott idézései és szellembüvölései. Ezek valóban csak a költői képzelet alkotásai. Gondolhatnék azonban azt is, hogy Lucanus, Zrínyi, vagy Torquato Tasso hőseinek a véres csaták és ostromok hevében úgy látszott, mintha a poklok gonosz szellemei támadtak volna reájuk és az ég jóságos angyalai siettek volna segítségük! e. Elfogadhatóbb azonban Shakespeare szellem- idézése, mert az a főhősnek, a bűnös Macbethnek háborgó lelkiismeretéből következik. Bizonyítja ezt az általa megölt Bangó szellemének a többi szellemek között és velők egy időben való megjelenése. Tisztán költői képzelet alkotása végül Petőfi Ilonkájának az élet tavában való feltámadása. Meglepő eredményre jutunk, ha a költői irodalom termékeit a „hazajáró“ és megidézett lelkek szempontjából összehasonlítjuk. Ennél az összehasonlításnál könnyen észrevehetjük ugyanis, hogy a drámai, vagyis az egyénnek belső, lelki világát rajzoló műfajok, mint a tragoedia, dráma, ballada és románc, inkább az akaratunktól, a világos tudatunktól függgtlenül, sőt annak ellenére megjelenő lelkeket, mint a felkorbácsolt, bűnös lelkiismeret rémképeit, büntető ostorait, állítják elénk, míg az epikai, elbeszélő, vagyis az embernek inkább külső, testi életét és cselekedeteit biró müvek inkább a szándékosan, akarattal megidézett szellemeket jelenítik meg Újabban az epikai irodalom is mind733 jobban elhagyja a szellemidézést és helyette a lélek- jelenést használja, mint lélektanilag megmagyarázhatóbb és elfogadhatóbb lelki jelenséget. Sőt a modern kor eposza, a regény, a hazajáró lelkeket is kerüli, mert a modern ember gondolkodásától ezek is messze esnek. Ezen irodalmi műfajnak a minden természetfö- löttiséget mellőző jellemvonása mellett való nagy ked- veltsége legjobban mutatja a lélekjelenés és a lélek- idézés babonájának nagymérvű hanyatlását. Ezen a helyen is megbizonyúl az az igazság, hogy az irodalom hű rajza és tükre a bizonyos korban élő nemzetek és egyének lelki világának. Éppen azért rendkívül csodálatosnak, sőt érthetetlennek látszik az a jelenség, hogy míg az irodalombul a müveitek, sőt még a nép leikéből is lassan- lassan kivesz a lélek megjelenhetésének és megidézhe- főségének hite, addig egyes müveitek, sőt természet- tudósok lelkét is teljesen uralma alá hajtotta a modern szellemidézés a Spiritismus babonája, mely szerint némely meghalt embernek lelke egy, ezen célra különös tehetséggel megáldott egyént, az úgynevezett „,medium“-ot megszáll, általa jövendőt mondat, gyógyít és kinyilatkoztatásokat tesz. Ezt a „megszállottság*-ot, vagy a mai spiritiszta nyelven szólva „trance“- áliapotot, már régi idők óta ismeri az emberiség. Megemlíthetjük itt első sorban az sgyptomiakat, akik szerint „a lélek, Khon, a halál után visszatérhet a földre, különféle alakokat vehet föl, sőt az élő emberbe is behatolhat s „megszállhatja“ ; vagy az ókor végén megjelent „De mysteriis* cimü munkát, melyet a hagyomány Jamblichos nevű görög bölcselőnek tulajdonit, s mely már ismeri a mediumitást és azokat a feltételeket, melyek mellett a médium eksztázisba, elragadtatásba, enthuziazmuszba juthat, vagyis modernül szólva a „trance“-t, vagy a XVII. században élt v. Worm Ábrahámot, akinek „Az ősrégi isteni varázslat igaz praktikájának könyve“ cimü könyvében szintén „megtaláljuk a részletes utasítást, hogy az akkori idők módszereivel bárki hogyan fejleszthesse magát médiummá“ ; vagy a XVIII. században működött Sveden- borg Emánuelt, kinek isteni kinyilatkoztatásai voltak, ki Ver Jliusszal, Melanchthonnal, Lutherrel és más nagy szellemmel társalgóit es aki egy nagy és sokak által ismert és olvasott könyvet „Az égről és annak csodáiról és a pokolról“ czimen, irt; vagy Jung-Stilling János Henriket, aki „A szellemtan elmélete" című müvében az ember leikéről és a szellemi világról értekezett; vagy Horst Konrád Györgyöt, aki „Demonologia“ cimü könyvében a boszorkánypörök történetét írta meg; végül Wanner Friederikát, híres „preversti jósnő-“t, kinek szintén szellemlátomásai (és kinyilatkoztatásai voltak és aki már nemcsak jósló, hanem gyógyító médium is volt. Mindezek a spiritiszta hitvallások, próféciák és kinyilatkoztatások azonban semmiféle mozgalmat nem 734
