Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-11-20 / 46. szám
46. szám. a halottidézésről. Mózes töi^énykönyvében ugyanis ezt olvassuk: „Ne találtassék te közötted . . . halottaktól tudakozó“. Azonban sem a királyok üldözése, sem a törvény tilalma nem tudta kiirtani a „halottaktól tudakozókat“. Termettek és virágzottak, mert kortanaiknak szükségük volt reájuk. Éltek tehát minden bizonynyal Jézus korában is. Erre enged következtetni Jézusnak a keményszívű gazdagról és a szegény Lázárról mondott példázata, mely nemcsak az isteni igazságszolgáltatást hirdeti és bizonyítja, nemcsak kortársainak a síron túli világról alkotott felfogását és képét Írja le, hanem Jézusnak a halottidézésről és jelenésről nevezetesen ennek lehetőségéről táplált nézetére, közelebbről Ítéletére is látszik fény deríteni. Ez az egyetlen hely az újszövetségben, mely ennek az isteni embernek a „hazajáró !elkek“-ről szóló véleményéről beszámol. E szerint a példázat szerint a tüzes pokolban kínlódó szívtelen gazdag arra kéri Ábrahámot, hogy a „kehijében“ nyugodó Lázárt, kinek ő életében, mig sebeiben ajtaja előtt fetrengett, egyetlen morzsa ételt és egyetlen csepp italt nem nyújtott, küldje le hozzá, hogy az ujjának hegyét vizbemártva. hűsítse rettentő kínjait. Erre azt mondja Ábrahám, hogy az lehetetlen, mert „mi köztünk és tiköztetek nagy közbevetés vagyon, annyira, hogy akik akarnának ismét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem pedig onnét ide nem jöhetnek“. Jézus szerint tehát már testnélkül valóságok, az üdvözölt és az elkár- hozott lelkek is áthidalhatatlan örvénynyel vannak egymástól elválasztva. Ebből pedig az a fontos következtetés vonható le, hogy ha a külömböző szellemek, tehát lényegökre nézve egyenlőnemü valóságok sem közlekedhetnek egymással, hogy közlekedhetnének ezek a szellemek egészen más világba tartozó valóságokkal, a földi, testi emberekkel 1 Vagy talán sekélyebb, szűkebb, áthidalhatóbb az az örvény, gyöngébb, alacsonyabb, áthatolhatóbb az a választófal, mely a földi lényeket a tisztán lelki valóságoktól, mint ezeket egymástól elválasztja? Es ha az elhaltak lelkei sem önmaguktól hozzánk át nem jöhetnek, sem más hatalmas szellemek azokat ide hozzánk el nem küldhetik, hogy tudnák őket ebbe a testi világba idézni, parancsolni vagy varázsolni mi, amazoknál a hatalmas és az Istenség által megjutalmazott és kitüntetett szellemeknél sokkalta gyengébb, gyarlóbb, tökéletlenebb földi emberek? E szerint tehát maga a szent könyv, az evangyélium, is lehetetlenségnek mondja úgy a halottak leikeinek a földi élők előtt való megjelenését, mint az előbbieknek az utóbbiak által való megidéz- tetését. Íme, mennyire megelőzte Jézus, ezen a téren is a maga korát! Vajha követte volna a keresztyén- ség, a keresztyén dogmatika, gondolkodás és Ítélkezés legalább ebben a tekintetben isteni mesterének tanítását! Mennyi igazságtalanságtól, könnytől és szerencsétlenségtől szabadította volna meg a maga részéről 731 az emberiséget és mennyi szemre-hányástól, vádtól, sőt átoktól menekedett volna meg az emberiség részéről ő maga. És mennyi haszontalanul elpazarolt szellemi erőt takaríthatott volna meg, vagy hasznosabb, üdvösebb célokra, az emberiség boldogítására fordíthatta volna azt! Gondoljunk csak arra a tömérdek boszorkány- és víyázsló-perre, mellyel annyi ártatlan emberéletet meggyötört és kioltott, vagy arra a mérhetetlen lelki gyötrelemre, melyen sok ember éppen e miatt a babonás hit miatt keresztül ment, végül a sok varázsmondásra, bűvölő igére, nagy és kis, elméleti és gyakorlati: „kabbala“-ra, a sok szellemi termékre, melyeket az emberi értelem ennek a borzalmas hitnek, a lélekidézés hitének, szolgálatában létrehozott! És azt éppen abban az időben, midőn Jézus szelleme, .egyesek állítása szerint, a legerősebben uralkodott a sziveken és a lelkeken! Ha pedig a szellemidézés babonás hite gyötrő lidércznyomásként annyira ránehezedett a lelkekre, hogy egy kornak szinte művelődéstörténeti ismérvévé vált, hogy ne használta volna fel ezt az erősen képzeletre hatni akaró és a kor szellemét és gondolkodását híven visszatükröző költészet! Hiszen ennél hálá- sabb, alkalmasabb, képzeletre hatóbb anyagot keresve sem talált volna. És ez az aesthetikai haszon a sok nyomorúságért talán az egyedüli ellenérték, melyet a szellemidézés hite hozott. Rátérve már most a lélekidézésnek az irodalomban való szereplésére, a sort ebben az esetben is a klasszikus irodalommal kell megnyitnunk és az előtérben most is Homerosnak egyik remeke, az „Odysseia“ áll. Ebben Odysseus szellemidézése van leírva. Ez a leírás azért is fontos, mert egyedüli rajza a régi görögök szellemidézésének. Ezen leírás szerint Odysseus az isteni Kirhe útmutatása értelmében az asphodelesi mezőn először kardjával a földbe mély gödröt váj, ebbe mézestejből, edesborból, vérből és fehér lisztből kevert italáldozatot önt, azután erős fogadást tesz, hogy nazatérve meddő tehenet fog feláldozni a lelkek- nek. Majd egymásután több juhot vág le a gödör szélénél és verőket a gödörbe önti. Erre „szellemek, árnyak Tódultak vala föl sűrű nagy gomolyagba verődve.“ Egymásután bukkannak föl a földből: Agamemnon, Ajas, Achilles és más ismert és ismeretlen szellemek, köztük anyja, Anikleia is, kit mint kortársa, a trójai Aeneas a maga Crensáját, háromszor akar vala megölelni és háromszor siklott ki ölelő karjai közül. Vergilius Aenersében szellemidézéssel nem találkozunk. E helyett maga a főhős, Aeneas, száll le a cummaei sibylla tanácsára az alvilágba, hogy az ott lakó szellemektől, köztük atyja szellemétől a jövőt megtudhassa. Szerepel már azonban a szellembüvölés Lucanusnál, kinek varázslói rettenetes átkok kíséretében kényszerítik föl a föld mélyéből felszállani vonakodó lelkeket. Hasonló borzalmas átkokat olvasunk 732
