Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-10-09 / 40. szám
40. szám. méroszi kacajt váltana ki a lelkészegyesület berkein kivül. Testvéri szeretet, baráti bizalmat nehéz határo- zatilag rákényszeríteni még oly engedelmes tagokra is, amilyenek a lelkészegyesület tagjai lehetnek. Nagyon ismerjük a katonatisztek, valamint némely vidék úri- asszonyai bajtársias tegeződésének a szokását, azonban nem hiszem, hogy azt a mi viszonyainkra alkalmazhassuk. A tegeződés tartalom és bensőség nélkül való forma maradna mindig azok között, akik öt esztendőben t gyszer jöhetnek össze, különben soha egymás hirét nem hallják A Dtbreczeni Protestáns Lapban épen most folyik igen tanulságos eszmecsere a felett, hogy a papok küszöböljék ki a különböző titulusokat, a gőgöt és az egymástól való idegenkedést maguk közül s legyenek igazán testvérek. Vajha tgy- házúnk jó szelleme megóvna bennünket a Krupec-féle javaslat kapcsán hasonló eszmecserétől. Bármily szép az indítványban rejlő szándék, naivság és kt mikummal hatásos volna ilyesmit kimondani. Nagy igazság van ugyan abban, hogy a mi egyházi embereink cim és rangkorsága, gőgre való hajlandósága minden hi'elgés iránt való fogékonysága megérett már egy magyar Kierkegaard tollára és nyelvére. Ránk férne már egyszer, hogy az egyházi életben elővegyük és komolyan vegyük azt, amit Jézus a farizeusod cimkórságával kapcsolatban Máté ev. 23. részének 8—12 verseiben mondott, hanem nem erre való időket élünk. Nálunk még az igazi, résj meghalt Kierkegaard koponyájából is kihúzták a fogakat, hogy semmikép ne haraphasson s ártatlan as'ketikus Íróvá nyomorítottak a dán egyház eme lángoló lelkiismeretét — mit csinálnának hát egy elevennel?!... Az ilyesminek felülről kellene jönnie. Én mmdig várom azt az igazi krisztusi lelkű püspököt, aki kiktri magának egyházi és hivatalos érintkezésben a méltó- ságos titulust, meg a „főpásztorral“ való hizelkedést, aki tiltakozni fog az ellen a jóindulatú és kegyes meggondolatlanság ellen, hogy canonica visitationális kőrútján őt is azzal fogadják, amivel ama nagy virág- vasárnapon a mi urunkat a Jézus Krisztust: „Áldott legyen, aki jön az Urnák nevében!“ Mert Jézus nem anyakör.yveket, leikészi hivatalvezetést megvizsgálni jött, hanem meghalni az igazságén! Ez pedig oly külömbség, hogy egyszer már nem volna szabad szó nélkül hagyni. — Hanem a tegezödésnek és mindannak ami vele összefügg, nem a mi leldészegyesü- letünk a kimondó fóruma. Amig ezt alulról hangoztatják, addig tiszteletlenség, lázadás, „micsoda hang ez!“ Ezt kiforrott, evang. világnézetbe megszilárdult, Krisztus követésébe begyakorlott puritán nagyjainknak kellene kezdeményezniük vagya zsinat is megtehetné . . . A lelkészegyesület legfeljebb azt tehetné meg, hogy féltő gondoskodással Kiválasztaná, felnevelné és pai- zsára emelné egyházunknak ezt az eljövendő reformátorát. Tisztikarában már most ott kellene lenniük 629 azoknak, akik ilyen fából vannak faragva. Egy tegező- désre vonatkozó határozattal csak nevetségessé tenné az egylet magát. Krupecz javaslatának a harmadik pontjában van egy olyan rész. amit fenntartás nélkül helyeslünk — s ez az, hogy a lelkészegyesület tisztviselőit és választmányát ne a közgyűléseken összeverődők válasszák meg, hanem szavazzanak rájuk az összes tagok Írásban. Ennek az előfeltétele természetesen az volna, hogy a mostaniak mandátumukat letegyék és új választás alá bocsássák magukat. Mivel erre kilátás nincs, a javaslatnak csak pro futuro lehet némi jelentősége. Javasol még Krupecz István több bizottságot (theol.-tudom myos, belmissziói, lelkészfizetésrendezési és vegyes-ügyi) elnökökké, tagokkal és különböző hatáskörrel. Ez azonban mind felesleges. A lelkész- egyesületben még nincs annyi élet és nem folyik annyi munka, hogy benne már a munkafelosztásra szükség lenne. Dologtalan bizottságok és elnöki tisztek jobb, ha meg sem születnek. Elvégre ha már a tegeződésig menő k- resztyének akarunk lenni, akkor vonjuk le az ebből folyó konzekvenciákat is; ne kreáljunk olyan hivatalokat és cimeke1, amelyeknek munkával tartalmat adni nem tudunk. A lelkészegyesület valószínűleg tárgyalni fogja s lehet, hogy el is fogadja a Krupecz-féle javaslat pon- tozatait. Kívánom, hogy* járjon velük szerencsésen. A magam részéről azonban tartok tőle, hogy ez a langyos borogatás sokat nem fog neki használj. Talán a dolog: az rendbehozná az egyesületet. A kezdet. (A magyar bibliatársulat ügye.) Mint a felkelő nap az egen előre küldi sugarait, hogy azok köszöntsek az álomba merült világot, úgy ébreszgettek lapjainkban a magyar bibliatársulat ügyében az alvó magyar evangélikusokat Isten országának munkásai. „Eddig még senki meg nem mozdult“ irta e sorok Írójának az eszme egyik harcosa nem régen s most evangélikus egyházunkban több ezer ember tud egy magyar honi bibliotársulat megalapítása szükségességéről és fontosságáról. Hogyan ? Úgy, hogy két egyházi néplap a Harangszó és az Evangelischer Glaubensbote für die Zips egy-egy cikket közöl e nemes ügyről. Távollevő szeretteikért imádkozva aggódó egyszerű földmívesek és iparosok olvassák e lapokat. Gondolkoznak tartalmáról. Meg fogják kérdezni lelkészüktől: Tisztelendő uram, mi készül, mi a véleménye? Mit tegyen a lelkész? Ha tényleg lelkipásztor és nem jól, rosszúl fizetett napszámosa egyházának ; megmagyaiázza a kérdezőnek: „Atyámfia a brit és 630
