Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-08-28 / 35. szám
35. szám. keresi, csak a rosszat akarja róla tudni. Felfogása a felvilágosodással szemben sötét pesszimizmus. Éppen azért s történeti igazság nevében kérjük, fordítsa meg a szövet fonákját s nézze meg a szövet színét is. Hogy a felvilágosodás lutheri álláspontról tekintve Isten büntetésének veendő, ez nézetünk szerint így nem felel meg a történeti valóságnak, igazságnak és a józan észnek. A józan észre Luther után hivatkozunk. Isten büntetése — ez általánosítás és mert általánosítás, nem födi a teljes valóságot. Ha a felvilágosodásra, mint a lutheri reformáció gátjára gondolunk, ebben az esetben megengedem, hogy van benne Isten büntetése is. De evvel aztán letárgyaltuk a felvilágosodás világmozgalmát? Én úgy hiszem, hogy evvel a fölényes kézmozdulattal valahogy, amint hátrakapnók a kezünket, a szegény történeti igazságot csapnók arcul ! . . . Ne tegyük ezt. Objektivitásunkat ne vesszük el a harag miatt. Lássuk meg a felvilágosodásban azt is, ami akart lenni, ne csak azt, hogy hogyan ártott nekünk. Avagy a francia forradomnak nincsenek meg a történeti áldásai is, amit magával hozott? Nem lehet-e azt a jó biblikus mondást, hogy Isten még a rosszból is jót eredeztet, a francia forradalomra is alkalmazni ? Avagy nem készítette elő a német felvilágosultság filozófiája, különösen a Leibnizio-Wolffiana filozófia racionalizmusa Kant kriticizmusát, a költészetben a német reneszánszot, a költészet aranykorát? Mert Németországban a felvilágosodás politikai elméleteket nem igen hozott létre, mivel az akkori apró hercegségekből álló Germánia politikai dolgokkal eo ipso nem foglalkozott annyira, mint pl. Franciaország. És hogy a felvilágosodás nemcsak rombolt, hanem épített és bizonyított is, nem igazolja az a sok apologetikus munka, melyet vallásos lelkek alkottak? Hermann Sámuel Reimarus (1694—1768) Apologie für die vernünftigen Verehrer Gottes c. munkája, Moses Mendelssohn (1729—1786) Jerusalem oder über religiöse Macht und Judentum, Phädon-ja, melyben a lélek halhatatlanságát bizonyította, Morgenstunden c. műve, melyben Isten létét bizonyította a létező okával és a természet célszerűségével s így a vallás és filozófia harmóniáját hirdette — vájjon ezek mind és a többiek mind a rombolás tervével születtek e a világra? Avagy nem Wolff teremtette-e meg a bölcsélet német nyelvét, mely azóta szakadatlanul virágzik? Lehet-e a francia felvilágosodást a némettel egy kalap alá vonni s „Isten büntetése" címén elkönyvelni? Ez ellen tiltakozik Schwegler Albert, a bölcselet történet írója, hallgassuk csak meg: A francia felvilágosodásnak a német az ellentéte. Valamint az előbbi a realizmus fejlődési korát bezárja a materializmussal, a szellemitől megfosztott objektivitással mint legvégső következtetéssel, úgy ez utóbbi az idealizmus fejlődési sorát rekeszti be egy végső (minden objektivitásból kifosztott) szubjektivizmusra törekvése által. És ha a felvilágosodás peda547 gógiáját nézzük: lehet-e a „pedagógus agitatort“- Basedow János Bernátot (f 1790), a Rousseau gondolataiért lelkesedő nagy reformátort, az emberbarátok apostolát, a dessaui „Philantropinum“ alapitóját, Cam- pe-t (1746—1818), Salzmannt (1744—1811), a ma is fönnálló schnepfenthali intézet alapitóját, Pestalozzit (1746—1827), a „házi nevelés apostolá“-t, „a szemléleti oktatás előharcosát" stb. stb. — egyszerűen mint a felvilágosodás gyermekét elitélni ? Hogy ebben a korszakban minden dolognak mértéke a macskakör- mös kacagányba kicsúfított „ráció“, az olyan szempont, melyet az egész vonalon érvényesíteni nem szabad, különben tévedésbe esik az ember. A felvilágosodás világmozgalmát is nem a következményekből, hanem szükségszerű kifejlődéséből kell megérteni. Ha a magyarhoni protestantizmust a következményeiért akarnók megitélni, nem tudom mit kellene mondanunk? . . . Úgy hiszem, hogy a felvilágosodásnak igenis voltak és vannak áldásai is. Ha valaki azt tűzné ki stádiuma tárgyául, hogy tanulmányozni fogja a jelen kulturjavak eredetét, k-my'elen volna többször visszamenni a felvilágosodásra. Viszont ha valaki a felvilágosodás árnyoldalait és bűneit oly előszeretettel szellőztetgeti s nem lát benne semmi haladást előr\ csak hátra nem gondolja Doktor Úr, hogy ezt a fegyvert kezükbe veszik a felvilágosodás hívei is az ortodoxia ellen? És vájjon micsoda szörnykép volna az az ortodoxia, melyben csupa haladás volna konstatálva — hátrafelé?! Bizonyára fogja ismerni Doktor Úr Dr. Max Kemmerich Kultur-Kuriósáit, de ha nem, becses figyelmébe ajánlom különösen azt a művét, melynek címe: „Aus der Geschichte der menschlichen Dummheit“. A tartalom- jegyzék a következő ékes problémákat sejteti: Die Bibel als Masstab der Wahrheit, Die Askese, Der Hexen und Teufelswahn in der mittelalterlichen Kriche, Der Kampf um die religiöse Dummheit, Religiöse Zwangserziehung, Der Teufel in der jüngsten Vergangenheit und Gegenwart, Die heilige Garderoba und ähnliches, Die Dummheit der Massen: Literaturnachweis ! ! ! Én a magam részéről nem szándékozom az ortodoxia és teológiai pozitivizmus bűneit felhányni, mert ezt anélkül nem tudnám tenni, hogy áldásait ne méltassam. Erre pedig az én erőm még elégtelen. De mivel szoba került, per tangentem megemlítek kettőt: 1. Mivel a bibliai kritika jogosultságát kifejezetten nem, csak hallgatagon ismeri el a pozitív irány s hozzá eredményeit is hallgatagon s köszönet nélkül használja (ezt rábizonyította Bultmann a Theologische Rundschau 1914 évi 1. és 3. füzetében Feine újszövetségi bevezetésére* s még ennél is nagyobb feltűnést keltett a Seeberg ügy, melyet Lie. Fizély Ödön „Igazság felé“ címen ismertetett az Ev. Lap 1914 évi * Einl. in das Neue Testamrent. Leipzig, Quelle u. Meyer kiadásai 1913. 548
